Gyász: elhunyt az egykori 84-szeres válogatott kézilabdázó, Feketéné Kovács Éva

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.03.11. 20:50
Feketéné Kovács Éva (1964–2025) (Fotó: mksz.hu)
Súlyos betegség után 61 éves korában elhunyt Feketéné Kovács Éva egykori válogatott játékos, edző, testnevelő – számolt be róla a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a hivatalos oldalán.

Feketéné Kovács Éva a Ferencvárosban, a TFSE-ben, majd a BHG-ban, később Hollandiában kézilabdázott, 1986 és 93 között összesen 84 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1986-ban világbajnoki 8. helyezett és az 1992-ben B-világbajnokságot nyerő nemzeti csapatnak, valamint játszott az 1989-es B-csoportos világbajnokságon is – olvasható a szövetség weboldalán.

A halálesetről az FTC is beszámolt, mint a klub írja, a Fradiban 1980 és 1982 között összesen 61 mérkőzésen lépett pályára az egykori kézilabdázó, ezeken összesen 114 gólt szerzett. Elek Gyula irányításával egy bajnoki bronzérmet nyert egy hatodik és egy nyolcadik helyezés mellett.

Visszavonulását követően tanárként és edzőként egyaránt tevékenykedett. A kétezres évek elején Kovács Péter segítője volt a női juniorválogatottnál, amely 2002-ben Eb-ezüstérmet, 2003-ban világbajnoki ezüstérmet nyert korosztályában, 2005-ben pedig a Varga József által vezetett ifjúsági csapat edzőjeként lett Európa-bajnoki 8. helyezett. Nevelőedzőként olyan játékosok pályafutását segítette, mint Lékai Máté, a Testnevelési Egyetemen pedig mestertanárként az edzőképzésben vállalt szerepet, később Gárdonyban dolgozott.

Férje, a 2015-ben elhunyt Fekete Béla szintén válogatott kézilabdázó és edző volt, s Kovács Éva két húga szintén kézilabdázott.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
Tegnap, 22:21

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
Tegnap, 16:00

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
Tegnap, 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
Tegnap, 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21