Az Európa-bajnok birkózó osztott meg jó hírt Mikler Rolandról

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.04.29. 11:17
null
Mikler Roland újabb egy évre aláírt (Fotó: Török Attila)
Az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy Mikler Roland újabb egy évet aláírt.

2026. június 30-ig meghosszabbítottuk Mikler Roland szerződését, így a rutinos, sok csatát megélt kapus a következő szezonban is bennünket erősít. Roli nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is fontos személyiség, csapatkapitány-helyettes, a keret meghatározó alakja. Tobias Thulinnal remekül kiegészítik egymást, kiváló a kapcsolat közöttük” – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető az OTP Bank-Pick Szeged hivatalos oldalán.

A 40 éves Mikler először 2010 és 2014 között erősítette a szegedi csapatot, majd 2019-ben tért vissza Veszprémből. A veszprémiekkel négyszer, a szegediekkel kétszer volt bajnokcsapat tagja, utóbbi együttesben 428 alkalommal védett.

Nagy öröm, hogy a 2025–2026-os szezont is a csapattal kezdhetem majd el. Nagy motiváció ez számomra, hiszen idén még komoly kihívások várnak ránk. Jön a csütörtöki barcelonai BL-visszavágó, most mindenki erre koncentrál, ez van fókuszban. Csakúgy, mint Párizsban szeretnénk meglepetést okozni, ez a célunk” – idézte Miklert a klubhonlap.

Mikler szerződéshosszabbítását egyébként a Facebookon Losonczi Dávid Európa-bajnok birkózó jelentette be.

 

 

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59

Tatabánya lesz jövő héten az európai kézilabda fővárosa

Kézilabda
2026.08.07. 14:13

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

Bővül a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka – íme, a 17 jelölt!

Kézilabda
2026.08.05. 12:01

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

A magyar kézilabdakapus marad a spanyol élvonalban

Kézilabda
2026.07.28. 19:59

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19