„Ez volt a legfájdalmasabb meccs az életem során” – Dragana Cvijics az FTC BL-búcsúja után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 12:23
null
Dragana Cvijics (Fotó: EHF)
Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán 25–24-re kikapott a dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati negyeddöntőjében, így nem jutott be a budapesti négyes döntőbe. A találkozó után a ferencvárosi játékosok és a csapat vezetőedzője csalódottan értékelt.

„Úgy gondolom, hogy végig tartani tudtuk magunkat az Odense ellen, de belülről azt éreztük, hogy ők domináltak, és mi próbáltuk meg felvenni velük a harcot, futottunk az eredmény után – értékelt a lefújás után a Sport TV mikrofonja előtt a Ferencváros szélsője, Márton Gréta. – Voltak olyan periódusai a találkozónak, amikor ugyan mi voltunk kétgólos előnyben, de azt sajnos nem tudtuk megtartani. És ahogy felzárkóztak, mindig elbizonytalanodtunk. Nagyon sajnálom, hogy kiestünk. A második félidőben éreztük azt, hogy végig a nyakunkon vannak és egy perc szusszanásunk sincs. Nagyon jól felkészültek belőlünk, megakasztották a támadásainkat és nem tudtuk megmutatni azt, amit egyébként tudunk. Az lett volna a legnagyobb álmunk, hogy a final fourba jutunk, főleg Leki (Lekics) és Allan (Heine) miatt, mert nagyon megérdemelték volna, hogy csodálatos közönség előtt, Magyarországon tudjunk még Bajnokok Ligája-meccset játszani. Nagy érzelmek szabadultak fel belőlünk, amikor Leki a meccs előtt beszédet mondott, jó lett volna őt megajándékozni.”

Az idény végén távozó Allan Heine is nehezen találta a szavakat a meccs után: „Megvan a csapatunk a final fourhoz, és valószínűleg még több dolgot is elérhettünk volna a négyes döntőben, ezért borzasztó érzés, hogy nem sikerült odajutni. Megvoltak a helyzetek, ám azokat nem sikerült mindig gólra váltani. Egy kis szerencsére lett volna szükség, de ez ma nem állt a Ferencváros mellett. A Fradinál dolgozni tündérmese volt, nyilván azonban a mai nem volt az. Kitűnő csapatunk van, amely megérdemelt volna egy final fourt. Edzőként nehéz bármit is tenni, amikor így véd az ellenfél kapusa, akkor általában nem a vezetőedző kezében van a döntés.”

Dragana Cvijics a hivatalos sajtótájékoztatón beszélt az érzéseiről: „Azt tudom mondani, hogy ez volt a legfájdalmasabb meccs az életem során. Újra át akartam élni azt, hogy a Fradival final fourban vagyok, hittem benne, de hiszek még most is a csapatomban. Nagyon nehéz meccs volt, sok helyzetet hagytunk ki, amikor el tudtunk volna lépni három-négy góllal. Nagyon szomorúak vagyunk most, ám harcolunk tovább, a bajnoki címért. Nincs világvége, ez a sport, küzdünk azért, hogy a következő idényben a nulláról felépítsük az egészet.”

Az idény végén visszavonuló Andrea Lekicset az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos honlapja idézte: „Nem ilyen befejezésről álmodtam, de ilyen az élet. Most szomorú és csalódott vagyok. Nem játszottunk a legjobban, gratulálnunk kell az Odensének. Ilyen az élet, a hullámvölgyen a sportágunk részét képezik, néha nyersz, néha pedig veszítesz. Azonban sokkal szebb emlékeim is vannak a mostaninál. A Bajnokok Ligája-győzelem volt az egyik legnagyobb dolog, amit elértem pályafutásom során. Ám a BL-meccsekből és idényekből felejthetetlen embereket, barátokat, emlékeket, győzelmek utáni ünnepléseket is magammal viszek, olyan dolgokat, amelyek mindig velem maradnak.”

Kézilabda
2025.04.26. 17:32

Drámai küzdelemben egy góllal kikapott az FTC, az Odense jutott be a négyes döntőbe

A végig nagyon szoros találkozón a hajrát jobban bírta a dán együttes.

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
5 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
7 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik