Férfi kézilabda NB I: harmadik igazolását is bejelentette a Gyöngyös – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.05.30. 14:31
null
Újabb fiatal tehetséggel erősíti keretét a férfi kézilabda NB I-ben szereplő HE-DO B. Braun Gyöngyös: a több poszton is bevethető szegedi nevelésű Bajus Bruno is csatlakozik a csapathoz – jelentette be pénteken a mátraaljai klub hivatalos honlapján.

A gyöngyösi klub hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint a 24 éves játékos Szegeden nevelkedett, ahol 2019-ben mutatkozott be az élvonalban, és ugyanabban az évben a juniorválogatottba is meghívót kapott. Később megfordult a NEKA-nál és az Egernél is.

Emlékeztettek arra is, hogy Bajus Bruno kézilabda iránti elhivatottsága családi örökség: édesapja ugyanis nem más, mint a hétszeres válogatott, a Szegeddel kétszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes Bajusz Sándor.

Mint arról korábban már hírt adtunk, a Gyöngyösnél már a jövő évi keret véglegesítése zajlik, és a következő napokban valamennyi érkező játékosról hírt adnak. Csütörtökön Lang Zalán, szerdán Marczika Barnabás érkezését jelentették be, előtte pedig Alen Skledar, Alekszandar Tomics, Ubornyák Dávid, Jóga Norbert és Edwards Olivér szerződéshosszabbításáról számoltak be.

A gyöngyösiek ebben az idényben a bajnokság 8. helyén végeztek. 

Kézilabda
2025.05.29. 12:10

Férfi kézilabda NB I: újabb játékos érkezését jelentette be a Gyöngyös – hivatalos

A klub folyamatosan jelenti be az érkezőket és a szerződéshosszabbításokat.

 

 

Legfrissebb hírek

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Férfi kézi: Szegedre szerződött a Fradi irányítója

Kézilabda
2026.07.19. 16:42

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19