Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

2025.05.30. 22:11
null
A Veszprém két góllal nyert az első meccsen (Fotó: Szabó Miklós)
Ligetvári Patrik szerint a címvédő Veszprém játékosai ötgólos hátrányban is tudták, hogy képesek megfordítani a Szeged elleni mérkőzést, a férfi kézilabda NB I döntőjének pénteki, első találkozóját.
Kézilabda
2025.05.30. 19:00

Lépéselőnyben a szünet után belehúzó Veszprém a Szeged elleni bajnoki döntőben

A finálé első mérkőzésén jobban kezdett a vendégcsapat, de a győzelem a címvédőé lett.

A Magyar Kupa-győztes csongrádiak a 23. percben még 15–10-es előnyben voltak, de a szünet előtt a házigazda bakonyiak felzárkóztak 16–14-re. A második félidőben sokszor vezetett egy-egy találattal a Veszprém, majd 30–30 után a hajrában a maga javára döntötte el a meccset (34–32).

Ligetvári Patrik a finálé után az MTI-nek felidézte, hogy a Magyar Kupa-döntő első félidejében is hasonló volt a forgatókönyv, sőt akkor nagyobb is volt a különbség, és végül kikaptak, ezúttal viszont tudták, hogy képesek visszajönni.

Jó csapat vagyunk, és ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk. Nehéz dolgunk volt, de a másik felvonásra úgy jöttünk ki, ahogyan ki kell jönni egy mérkőzésre. Tudtuk korrigálni a dolgokat, és együtt megnyertük a mérkőzést” – nyilatkozta. A 117-szeres válogatott védekezőspecialista kifejtette, hogy az első félidőben némileg statikusak voltak támadásban.

A védekezés nagyjából jól működött, de azért abban is voltak hibáink, és kaptunk olyan gólokat, amiket nem kellett volna, de ezt nagyon szépen kijavítottuk. Mindenki betartotta, amit az edzőnk kért, így tudtuk megfordítani és megnyerni a meccset” – vélekedett. Ligetvári felidézte: a közelmúltban előfordult, hogy elvesztették az ilyen szoros végjátékot hozó mérkőzéseket, még akkor is, ha jobban játszottak, mint az ellenfelük, de most a második félidőben végig domináltak, és a végén még növelni is tudták az előnyüket.

A Szeged csapatkapitánya, Bánhidi Bence az MTI-nek elmondta, hogy az első félidő nagy részében jól működött a védekezésük, ráadásul jöttek a védések Tobias Thulin részéről, „utána viszont egy kicsit elfogytunk, volt néhány fejetlenség, és onnantól elkezdett egy kicsit hullámzóvá válni a játékunk”.

Hozzátette, elrontottak néhány támadást, eladtak néhány labdát, amikor kapus nélkül támadtak, és ezeken az apróságokon múlt az egész meccs. A szünetben az hangzott el a vendégöltözőben, hogy „csináljuk tovább a saját dolgunkkal, ne foglalkozzunk a külső körülményekkel”, ennek ellenére a második felvonásban „eléggé hullámzóan játszottunk”.

A három góllal záró beálló felidézte, hogy a meccs hajrájában kihagytak két-három helyzetet, és azonnal nőni kezdett a különbség a két csapat között. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc második mérkőzését szerdán 18.30-tól játsszák Szegeden.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
One Veszprém HC–OTP Bank-Pick Szeged 34–32 (14–16)

Legfrissebb hírek

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
9 órája

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Emil Nielsen: A csapat célja, hogy bejusson a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.08.09. 12:28

A Nantes ellen tesztelt először a szegedi kézicsapat

Kézilabda
2026.08.08. 20:57

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

Méltó búcsú Marguctól: a 24-es mezt már nem viseli más Veszprémben

Kézilabda
2026.08.07. 20:20

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59