Már egy pont is elég ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2025.05.06. 21:05
null
Jó hangulatban zajlott az edzés (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Galgócon lép pályára Szlovákia ellen az utolsó előtti Európa-bajnoki selejtezőn, és bár a hazaiak már kiestek, nekünk még van tétje a találkozónak: szerda este kiharcolhatjuk a kijutást, sőt a csoportelsőséget is.

Egy kicsit csalóka, hogy az Európa-bajnoki selejtezőcsoportunk utolsó helyén Szlovákia szerzett pont nélkül áll, és már matematikai esélye sincs kijutni a jövő januári dán–norvég–svéd rendezésű tornára. A négy eddigi meccséből ugyanis kettőn, Finnország ellen otthon és kint is egyetlen góllal kapott ki úgy, hogy a félidőben még vezetett, noha több kulcsjátékosa is hiányzott.

Szerdán a szlovákiai Galgócon fogadja a Chema Rodríguez vezette magyar válogatottat olyan mérkőzésen, amelyen házigazdaként neki már semmilyen tétje sincs az összecsapásnak, nekünk viszont fontos lehet, mert ha pontot szerzünk, biztosan kijutunk az Eb-re.

„A tavaly októberi meccsünkön még öt perccel a vége előtt is szoros volt az állás. Nem könnyű a szlovákok ellen, mert sok játékosuk van, akik jól és gyorsan tudnak egy egyezni, és úgy emlékszem, akkor a védekezésük sem feküdt nekünk annyira – mondta a szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – Most mindenki ott van a keretükben, és otthon játszanak, meg akarják mutatni, hogy igenis le tudnak győzni minket. Koncentrálnunk kell, mert ha nyerünk, biztosan a csoport élén végzünk és kijutunk az Eb-re.”

A magyar csapat kerete sokat változott, nemcsak azért, mert a kapitány ezúttal kihagyta a Pick Szeged rutinos, 128-szoros válogatott balátlövőjét, Bodó Richárdot, hanem mert olyan fiatal játékosokat hívott be, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Ilyen a kapus Nagy Benedek, a jobbszélső Tóth Péter, az irányító Lukács Péter, a beálló Papp Tamás és Szűcs Bence vagy a balátlövő Pergel Andrej.

 

„Beszéltem Ricsivel, és közösen úgy döntöttünk, szüksége van pihenésre, a csapatnak pedig időnként egy kis frissítésre. Ezt kihasználva most is tesztelni szeretnénk néhány új srácot, akik valamennyire már ismerik a válogatottat, de eddig nem kaptak elég játékidőt. Az elképzelésem az, hogy ha az első meccset megnyerjük, akkor Finnország ellen még szabadabban kísérletezhetünk, és még több játékpercet tudok adni a fiataloknak” – fogalmazott Chema Rodríguez, miközben a játékosok a háttérben éppen fociztak, a kapuban az egyik oldalon Fazekas Gergővel, a másikon Bánhidi Bencével, aki hanyag eleganciával engedte be Krakovszki Bence lapos lövését.

Téved, aki azt gondolja, hogy a bemelegítés utáni, labdás feladatok előtti közös foci nem véresen komoly, amit bizonyítanak a pálya széléről is aktívan irányító Lékai Máté feddő szavai a helyzetét elpuskázó Bóka Bendegúzhoz („Már ne is haragudj, Beni, de ez ennél veszélyesebb volt, hárman mentetek egy ellen!”), és az a felháborodás, ami Palasics Kristóf akcióját követte, aki kapusként nagyjából három centivel a hatoson kívül kézzel ért a labdába.

„A srácok nyilván fáradtak fizikailag és mentálisan egy ilyen kemény idény végén, de motiváltak és jókedvűek is, mert szeretnek együtt lenni, és azt hiszem, a légiósoknak az is jó, hogy végre magyar szót hallhatnak mindenhol és magyarul beszélgethetnek a csapattársaikkal – tette hozzá a kapitány. – De pontosan tudják azt is, hogy mi a tét, a csoportelsőség pedig a sorsolásnál is megkönnyítené a dolgunkat. Mondanám, hogy motiváltak a srácok, de hát mindig azok! Az idősebbek azt is látják, hogy jönnek a fiatalok, így még jobban beleadnak mindent, mert mindenki meg akarja őrizni a helyét. A tét bármekkora is, a versenyszellemnek mindig meg kell maradnia a magyar válogatottban, hogy mindig jobbak akarjunk lenni egyénileg és csapatként is.”

„Különleges hangulata van a válogatott összetartásoknak, a csapattársak és a közeg teszi azzá. A szlovákok ellen a legfontosabb a védelem és a szervezett visszarendeződés lesz, az első mérkőzésen sok lerohanásgólt kaptunk, ami megnehezítette a dolgunkat, ezért nem tudtunk nagyobb különbséggel nyerni. Ezt azóta rendbe tettük, a januári világbajnokságon elég jól megoldottuk a feladatokat. Mindenki tisztában van a mérkőzés tétjével, motiváltak vagyunk, hogy az előttünk álló két meccsen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk” – fogalmazott a válogatott balátlövője.
SZITA ZOLTÁN

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
2. CSOPORT, 5. FORDULÓ
SZERDA
18.00: Szlovákia–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A 2. selejtezőcsoport eredményei
Magyarország–Szlovákia 37–32 (15–12)
Montenegró–Finnország 29–28 (16–15)
Finnország–Magyarország 23–32 (8–17)
Szlovákia–Montenegró 35–38 (18–21)
Montenegró–Magyarország 26–29 (12–14) 
Finnország–Szlovákia 22–21 (12–12)
Magyarország–Montenegró 29–29 (17–14)
Szlovákia–Finnország 25–26 (15–14)

A 2. selejtezőcsoport állása
1. Magyarország 7 pont (+17)
2. Montenegró 5 pont (+1)
3. Finnország 4 pont  (-8)
4. Szlovákia 0 pont  (-10)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

„A kezelés sajnos elvesztette a hatását” – újabb terápia vár Zsiga Gyulára

Kézilabda
2026.09.17. 17:30

Munka a kézilabda-válogatottnál – Sótonyi László volt a Szabaddobás vendége

Kézilabda
2026.09.16. 13:19

Faluvégi Dorottya a visszatéréséről: Természetes volt, mintha nem is hagytam volna ki sok időt

Kézilabda
2026.09.10. 19:04

Gáncs-Pető Máté: Most kell sokat dolgoznom, hogy magabiztos játékot tudjak mutatni

Kézilabda
2026.09.10. 07:16

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12