Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 09:39
null
Katarina Dzaferovics érkezhet a Mosonmagyaróvárhoz (Fotó: Getty Images)
Egy montenegrói és egy olasz átlövő érkezését jelenti be a héten a női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár – adta hírül a klub hivatalos közösségi oldala.

„A héten két új játékosunkat is megismerjük, akik a következő szezontól a Motherson Mosonmagyaróvári KC kerettagjai lesznek” – írta hivatalos Facebook-oldalán a Mosonmagyaróvár.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál értesülései szerint az egyik érkező jó eséllyel a montenegrói válogatott átlövője, Katarina Dzaferovics lesz, aki jelenleg a SCM Craiovát erősíti. A másik igazolásról pedig annyit tudni, hogy egy korábbi olasz válogatott átlövő jön a csapathoz, de hogy konkrétan ki, azt egyelőre titokban tartja a klub.

A klub kerete egyébként folyamatosan alakul a következő idényre. Mint megírtuk korábban, eddig érkezett a csapathoz a világklasszis brazil kapus, Bárbara Arenhart, valamint két átlövő, Háfra Noémi és Laetitia Quist. Szintén a csapatot erősíti majd a következő idénytől a két beálló, Tyiskov-Helembai Fanny és Andrijana Tatar, a vezetőedző pedig Dragan Adzsics lesz.

Akik pedig biztosan távoznak: Albek Anna a Metzhez, Ines Ivancok-Soltic Szombathelyre, Caroline Martins pedig Lublinba igazol. 

 

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33
Ezek is érdekelhetik