Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

KAISER TAMÁSKAISER TAMÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 13:21
null
Szöllősi-Zácsik Szandra a zöld-fehér mezt pirosra cserélte (Fotó: Török Attila)
A MOL Esztergom az első idényében bronzérmet szerzett a néhány napja befejeződött női kézilabda-bajnokságban, a klub keddi csapatbemutatóján pedig már az új játékosokkal is találkozhattak a szurkolók. Szöllősi-Zácsik Szandra is ott volt a Suzuki Arénában, a Ferencvárostól érkező játékosra új szerepkörben, irányítóként számít régi-új edzője, Elek Gábor.

„Nagyon szívesen jöttem ide, hiszen Gábor tizenhat éves korom óta ismer – kezdte Szöllősi-Zácsik Szandra immár Esztergomban, pirosban. – Az egyik meccsen, az itteni Esztergom–Fradin mondta, sőt a fülembe súgta, hogy csak játsszak el a gondolattal, hogy mi lenne, ha… Nyilván utána találkoztunk is, beszéltünk arról, hogy nekik miért lenne jó, nekem miért lenne jó, ha ide igazolnék. Természetesen figyeltem a szezon közben az Esztergom mérkőzéseit, és láttam, hogy a lányok milyen felszabadultan játszanak itt, és élvezik azt, hogy itt kézilabdázhatnak, ez nagyon tetszett.”

Kézilabda
2025.05.27. 11:16

Hat új igazolással vág neki a következő idénynek a bronzérmes esztergomi női kézilabdacsapat

Szöllősi-Zácsik Szandra és Emma Jacques is Elek Gábor Európa--induló csapatában folytatja a nyártól.

A MOL ESZTERGOM KERETE A 2025–2026-OS IDÉNYRE
Kapusok: Herczeg Lili, Parák Ivett, Bukovszky Anna
Jobbszélsők: Kovács Anett, Teplán Korina, Szőke Noémi
Jobbátlövők: Ballai Borbála, Emma Jacques
Irányítók: Szucsánszki Zita, Szöllősi-Zácsik Szandra, Mlinkó Zsófia, Horváth Fanni
Beállók: Kisfaludy Anett, Majoros Klaudia, Szmolek Apollónia
Balátlövők: Faragó Lea, Varga Emília
Balszélsők: Hajtai Vanessza, Ballai Anna, Schatzl Natalie

 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
39 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
17 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
23 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41
Ezek is érdekelhetik