Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 12:24
null
Bartha Csaba tovább erősítené a Veszprémet (Fotó: Dömötör Csaba)
A Sport TV Kézivezérlés című műsorának volt a vendége Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, aki vázolta a csapat terveit és személyi változásokról is szót ejtett.

Bartha Csaba elmondta, hogy tovább szeretnék erősíteni a csapatukat, így azokkal a játékosokkal, akik hosszabb távon nem tudnak segíteni, szerződést bontottak vagy nem hosszabbítottak velük. A sportvezető az érkezőkről is beszélt.

Thiagus Petrus és Ali Zein már rövid távon is nagy segítségünkre lesz, míg középtávon Yanis Lenne és Ahmed Hesam lendíthet a csapaton, de nyáron még két poszton erősítenénk legalább. 2026-ra olyan világsztárokat szeretnénk igazolni kapus-, beálló- és átlövőposzton, akikkel a Veszprém sikeres tud lenni. Olyan belső posztos játékosokat szeretnénk hozni, akik az élmezőnyhöz tartoznak.”

Korábban írtunk róla, hogy Lukas Jörgensen és Emil Nielsen is érkezhet a csapathoz.

Bartha hozzátette, hogy a final four minden csapatában van három-öt olyan játékos, aki posztján tagja a nemzetközi élmezőnynek, nekik is erre kell törekedniük. Kitért arra is, hogy Ludovic Fabregas távozása hatalmas érvágás számukra.

„Ő pótolhatatlan a saját posztján. Semmi esély nem volt arra, hogy Veszprémben tartsuk. Amikor az olimpia után visszatért, tényként közölte, hogy nem marad Veszprémben, nem él a szerződésében található opciós lehetőséggel.”

Arra a kérdésre, hogy tényleg le kellett-e mondani Szergej Koszorotovról, Bartha Csaba így felelt.

„Koszorotovnál december-január környékén hoztunk egy döntést, és Hesam mellett tettük le a voksunkat. Nem volt rossz csere, mert amennyiért értékesítjük, annyiért hozunk mást, és Hesamban több fantáziát látunk, védekezésben jobb. Koszorotovot a Wisla Plocknak adtuk el, ez is a kézilabda része, nekünk is szükségünk van a bevételre.”

Felvetődött, hogy miként lehetne magyar játékosokat integrálni a Veszprém játékába.

„Nálunk is kellene több magyar játékos, de ehhez szükséges a másik fél is. Fazekas Gergőt le akartuk igazolni, de nem jött haza. Palasics Kristóf a Bundesligát választotta, amit meg is értek, mert annál nincs feljebb. Imre Bence jó helyen van Kielben, de ugyanez elmondható Bodóról, Bánhidiről vagy Szitáról is. A BL megnyeréséhez mást nem nagyon lehet igazolni. Most rajta vagyunk azon, hogy Imre Bence ne Kielben, hanem Veszprémben játsszon. De kérdés, hogyan dönt Palasics vagy Zoran Ilic, akinek jól megy a Plockban.”

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Palasics, Imre és Sipos az Eb legjobbjai között, lehet szavazni rájuk

Kézilabda
2026.01.29. 13:19

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12

Rosta Miklós: Amíg itt vagyunk az Eb-n, küzdünk és harcolunk az utolsó percig

Kézilabda
2026.01.27. 22:39

Palasics Kristóf: Nem engedhetjük meg magunknak, hogy húsz gólt kapjunk egy félidő alatt

Kézilabda
2026.01.23. 20:22

Férfi kézilabda Eb: Imre Bence szerint kompakt csapat a svájci

Kézilabda
2026.01.22. 18:23

Chema Rodríguez: Egy góllal kikaptunk, de a torna folytatódik

Kézilabda
2026.01.22. 12:46
Ezek is érdekelhetik