Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

MTI, N. T.MTI, N. T.
2025.06.17. 10:54
null
A Veszprém mellett a Szeged is indulna a BL-ben (Fotó: Szabó Miklós)
Akár öt magyar csapat is indulhat a következő idényben az európai férfi kézilabdakupákban.

 

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint a Bajnokok Ligájában egy, az Európa-ligában kettő, az Európa-kupában egy magyar együttes vehet részt alanyi jogon.

A BL 16 csapatos főtáblájának biztos indulója a magyar bajnok Veszprém. A BL-be felminősítést igényelt a második helyezett Szeged, amely beadta jelentkezését az Európa-ligára is, amennyiben nem kapna indulási jogot a BL-re.

Az Európa-ligában biztos induló a bajnoki bronzérmes Ferencváros, míg a negyedik Tatabánya az Európa-kupában indulhat.

Az Európa-kupára szabadkártyát igényelt a bajnoki ötödik Balatonfüred. A fürediek honlapja szerint a végső döntés – amely az összes európai kupaindulóra vonatkozik – várhatóan június végén születik meg. A szabadkártya odaítélése során az európai szövetség több szempontot is figyelembe vesz, ezek közé tartoznak a csapat korábbi nemzetközi szereplései, a klub infrastrukturális és szervezeti háttere, a nemzeti bajnokság színvonala, valamint a szurkolói és médiaérdeklődés is. A Balatonfüred 2010 óta tíz alkalommal szerepelt az európai kupaporondon.

 

Legfrissebb hírek

Habkönnyű győzelemmel hangolt a Veszprém a klub-vb nyitányán

Kézilabda
20 órája

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35