Imre Bence: Nem csalódás a negyedik hely a Kiellel

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.13. 18:14
null
Imre Bencével elégedettek a Kielnél
Imre Bence a negyedik helyen végzett első idényében a Kiellel a német kézilabda-bajnokságban. A válogatott szélső a Nemzeti Sportrádiónak elmondta, milyen a világ legerősebb ligájában játszani.


„Összességében nem csalódás a negyedik hely. Sokszor kérdeztek arról, mit szólok ahhoz, hogy nem játszhatunk a Bajnokok Ligájában, hogy lesz-e edzőváltás. Itt kint nem így gondolkodnak, reálisan látják, hogy most van egy-két jobb csapat nálunk. Ezt el kell fogadnunk, és keményebben kell dolgoznunk. A jövőkép pozitív, sok fiatal játékosunk van, bízom benne, hogy minél előbb visszakerülünk a Bajnokok Ligájába.”

„Jó szezont zártam, voltak nehézségek, de ez természetes. A stábtól abszolút pozitív visszajelzéseket kaptam, azt éreztem, hogy nagyon meg voltak elégedve velem. Örültem neki, hiszen be akartam bizonyítani, hogy itt a helyem. Ami mindennél fontosabb, még az egyik mérkőzésen szerzett tizenkét gólnál is, hogy a meccseinkre tízezer néző jön ki. Épp most jelent meg, hogy a Bundesligában a mi csapatunk hazai meccseire látogatnak ki a legtöbben.”

A teljes interjú:

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
13 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56

Tóth Tímea Herremről: Erős személyiség, ki fog ebből mászni

Kézilabda
2025.09.05. 19:28
Ezek is érdekelhetik