Nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a CSM Bucuresti vezetőedzője – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.06.30. 15:19
null
Helle Thomsen (Fotó: Getty Images)
A női kézilabda Bajnokok Ligájában is szereplő, a Ferencvárossal azonos csoportban lévő CSM Bucuresti hétfőn hivatalos felületein jelentette be, hogy nem sokkal a felkészülés kezdete előtt távozott a csapat dán vezetőedzője, Helle Thomsen. A döntést Thomsen saját kérésére hozták meg, aki azóta a dán női kézilabda-válogatott irányítását vette át.

A klub hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint Helle Thomsen személyes okokra hivatkozva hozta meg a döntését, röviddel azt megelőzően, hogy a román csapat megkezdte volna a felkészülést a következő idényre.

„Egyáltalán nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, mert nagyon élveztem a CSM Bucurestinél eltöltött időt – idézte a klub hivatalos honlapja az 54 éves trénert. – Fantasztikus csapattal, elkötelezett stábbal és hihetetlenül lelkes szurkolókkal dolgozhattam együtt. Nagyszerű idény van mögöttünk, büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk. Azonban a személyes helyzetem és a váratlan lehetőség, hogy szerepet vállalhatok hazám női válogatottjánál, elgondolkodásra késztetett. Egy olyan nagy klub, mint a CSM Bucuresti megérdemli az őszinteséget, ezért őszintén hiszem, hogy a projektből való kilépésem helyes döntés volt. Hálás vagyok a klubnak, hogy megértette a helyzetemet és rugalmasságot tanúsított, különösen egy ilyen nehéz pillanatban, ilyen közel az új idény kezdetéhez. Minden emléket meg fogok őrizni, és sok sikert kívánok a klubnak céljai eléréséhez a következő idényre.”

Thomsen 2024-ben érkezett Bukarestbe, ahol kétéves szerződést kötött a CSM-vel. A 2024–2025-ös idényben csapatával bajnokságot és Román Kupát nyert, a Bajnokok Ligájában pedig a negyeddöntőben búcsúztak. Április 10-én a Dán Kézilabda-szövetség bejelentette: Thomsen lesz a női válogatott új szövetségi kapitánya, aki 2028-ig szóló szerződést írt alá.

A CSM Bucuresti – amely a 2025–2026-os idényben a Ferencvárossal azonos csoportban szerepel a Bajnokok Ligájában – közleményében kitért arra, hogy a klub már keresi a megoldást Thomsen pótlására.

 

Legfrissebb hírek

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2026.08.09. 12:20

Női ifjúsági kézi-vb: a magyar válogatott kikapott Dániától a negyeddöntőben

Kézilabda
2026.08.06. 20:15

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Másodfokon megkapta az engedélyt, indulhat a női kézi NB I-ben a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2026.07.28. 18:17

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
2026.07.25. 16:13

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
2026.07.25. 15:26

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01