Női kézi NB I: még nagyobb csodára készülnek Balatonbogláron

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2025.06.27. 08:42
null
A NEKA-t irányító Bakó Botond azt szeretné, hogy csapata megragadjon a legjobbak között (Fotó: NEKA)
Az élvonalba egy év után visszajutó balatonboglári akadémisták nem adják meg magukat az új idényben.

Eegy idény kihagyást követően küzdhet ismét a női kézilabda-élvonalban ősztől a NEKA együttese. Az akadémisták tavaly a Kozármislennyel együtt estek ki az NB I/B-be, egy év elteltével pedig a két együttes kéz a kézben máris visszajutott. A már sok nagy csatát megélt Bakó Botond által irányított bogláriak 21 győzelem és három döntetlen mellett hat vereséggel, 45 ponttal a második helyen fejezték be a másodosztályt, négy ponttal lemaradva a kozármislenyiektől.

Koronczai Petra, a NEKA balátlövője
„Nem ismeretlen a közeg, korábban egy évet eltöltöttem Balatonbogláron, amikor a csapat története során először szerepelt az NB I-ben. Fiatalos együttes épül, de bízom benne, hogy képesek leszünk meglepetést szerezni. A döntésemben fontos szerepet játszott a fejlődés lehetősége, valamint az, hogy minél több időt tölthessek a pályán. A NEKA ehhez minden feltételt biztosít, várom, hogy elkezdődjön a közös munka.”

„ Jó idényt zártunk. Előzetesen nem volt elvárás a feljutás, igazából mi sem tudtuk, mit várjunk magunktól, amíg el nem kezdtük az edzőmérkőzéseket tavaly, én sem tudtam felmérni, hová, melyik pozícióba rangsoroljuk a csapatunkat az NB I/B-ben – tekintett vissza a gárda élére 2023 nyarán kinevezett Bakó Botond. – Az elején voltak bennem kérdőjelek, aztán kezdtek alakulni a dolgok és láttuk, nem is rosszul; gyorsan kiegyenesedtünk és jó teljesítményt nyújtottunk. Összességében elégedett vagyok, hogy feljutottunk, a legnehezebb periódusokban is mindent átvészeltünk, mindenre volt megoldásunk, sokat fejlődtek a gyerekek. Tizenhat NB I-es idény után nehéz azt mondani, hogy ez a legnagyobb eredményem, de arra a kérdésre, hogy mennyire volt nehéz az előző kiírás, egyértelműen az a válaszom, hogy nagyon. Háromszor kellett újjáépíteni a csapatot menet közben, rengeteg problémát kellett megoldanunk és jól menedzselnünk, szem előtt tartva a célunkat és az utunkat. Nagy odafigyelésre és gyakorlatilag minden tudásomra szükség volt, hogy végül így alakult az idény.”

A korábban az Orosháza, a Békés és a Csurgó férficsapatait is irányító, női vonalon Szegeden, Debrecenben, Békéscsabán, Székesfehérváron és Kisvárdán is dolgozó 44 éves tréner bár az első osztályú mezőnyt sokkal jobban ismeri, tudja, mire számíthatnak és mi vár rájuk az új idényben, szerinte ősztől is legalább annyi kérdőjellel vágnak neki az erőpróbáknak, mint egy éve.

„A z U17-es és az U19-es együttesünkből érkező fiatalok első felnőtt másod­osztályú idényüket játszották, fel kellett venniük a ritmust, bele kellett rázódniuk, ezzel kapcsolatban volt bennem kérdőjel, hogyan veszik az akadályokat és ugyanez igaz lesz az előttünk álló NB I-es idényre is. Kérdés, hogyan tudnak tovább fejlődni, lehet-e újabb egy év alatt ekkorát előrelépni. Ez nehéz, minden idény más és nem lehet azt várni a gyerekektől, hogy, mondjuk, egy tízes skálán tízes legyen a fejlődési szintjük. De az is tény, ahhoz, hogy csodát tegyünk és bent maradjunk az első osztályban, nagy előrelépésre lenne szükség. Két célunk lesz, az egyik, hogy megpróbálunk megragadni a legjobbak között; nem tesszük fel a kezünket, nem adjuk meg magunkat, miközben azt is tudjuk, nem mi leszünk az esélyesek, de mindent megteszünk a pályán. A másik, hogy fiatal játékosaink abban az ütemben fejlődjenek, ami szükséges a karrierjük szempontjából, és ahogyan elvárjuk az akadémián.”

A bogláriak eddig öt érkezőt jelentettek be. Négy év után visszatér az élvonaltól búcsúzó MTK-tól a balátlövő Koronczai Petra, továbbá csatlakozik a másodosztályú Érd irányítója, Török Fanni, a ferencvárosi karmester Himer Laura, a debreceni jobbszélső Kiss Csenge és a Szigetszentmiklós kapusa, Németh Zsuzsanna. Ami a nyári felkészülést illeti, Bakó Botond elmondta, július 14-én kezdik a nyolchetes alapozást és többek között a Vasassal, a Budaörssel, a Dunaújvárossal, a Fehérvárral és a Kozármislennyel is megküzdenek a bajnoki rajt előtt.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
27 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Európai kézilabdaligák: Zsembery Viktória hét gólt szerzett

Kézilabda
2026.01.31. 21:41

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57
Ezek is érdekelhetik