A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.07.08. 13:23
null
Cathrine Gabriel távozik Debrecenből (Fotó: dvsckezilabda.hu)
A Metz kézilabdacsapata kivásárolta szerződéséből Catherine Gabrielt, a DVSC kapusát.

A Debrecen a klub hivatalos oldalán közölte, hogy Catherine Gabrielt kivásárolta élő szerződéséből az Albek Annát és az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petrát is foglalkoztató Metz.

A francia kapus 2022-ben igazolt a DVSC-hez a Paris 92 együtteséből. A Debrecen ugyan 2026-ig hosszabbított a kapussal, de a Metz kivásárolta, így ősztől Vámos Petra csapattársa lesz Franciaországban. „Tudom, hogy hirtelen jött a bejelentés, de ez egy olyan lehetőség, amit nem szerettem volna kihagyni. Nagyon jól éreztem magam Debrecenben, rengeteg emlékezetes mérkőzést játszottam itt és számtalan élménnyel gazdagodtam. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, a csapattársaimnak, az edzőimnek és mindenkinek azt, hogy részese lehettem ennek a csodálatos kalandnak. Nemsokára újra találkozunk” – búcsúzott a klub honlapján Catherine Gabriel.

A Metznek azért volt szüksége kapusra, mert januárban érkezett a bejelentés, hogy Szemery Zsófi a Győrbe igazol, míg míg Cléopatre Darleux az idény végén visszavonult, Camille Depuiset pedig a Bresthez távozott.

 A DVSC-nél csak Jessica Ryde szerepel kapusposzton, a klub a honlapján azt írja, hogy Gabriel pótlásáról később tájékoztatja a szurkolókat.

A 2021-ben a francia válogatottal világbajnoki ezüstérmet nyerő Catherine Gabriel a Metz oldalán így nyilatkozott: „Nagy lépés ez nekem, örülök, hogy csatlakozhatok egy ilyen nagy történelmű klubhoz. Szeretnék fejlődni, a legjobbamat nyújtani. Alig várom, hogy találkozzak a szurkolókkal a pályán és a pályán kívül is.”

A 31 éves kapus 2027-ig szóló szerződést írt alá a Metzcel.

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04