Bohus Beáta: Azt mondták a lányok, hogy nem most kellett nyerni, hanem majd csütörtökön kell

B. A. P.B. A. P.
2025.07.16. 18:04
null
Az U19-es magyar női kézilabda-válogatott (Fotó: MKSZ)
Csupán egy gólon múlt, de bejutott a magyar női junior kézilabda-válogatott a podgoricai Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. A csapat, miután a középdöntő utolsó mérkőzésen 25–23-ra kikapott Dániától, a legjobb nyolc között már vissza is vághat neki. Az utánpótlás-korosztálynak kiírt nemzetközi versenyről a magyar csapat szövetségi edzője, Bohus Beáta Szilágyi Dórának nyilatkozott a Nemzeti Sportrádióban.

„Tudtuk, hogy nehéz lesz ez az Európa-bajnokság, sok hiányzónk van. A tavalyi vb-bronzérmes csapatból tízen hiányoznak, év közben többen kiestek sérülés miatt, a kezdőcsapatból négyen nincsenek itt. Nehéz volt úgy csapatot építeni, hogy mindig valaki kiesett. Ráadásul az érettségi időszak is pont beleesett a felkészülésbe, a három hétből csak egyet tudott a teljes csapattal készülni” – mondta Bohus Beáta, a magyar csapat szövetségi kapitánya.

A magyar válogatott a dánok elleni középdöntős vereség után a negyeddöntőben ismét Dániával találkozik. „Nagy volt a számolgatás, nehéz volt. Végülis a meccs után a gyerekek csak álltak ott, nem tudták, hogy mi történt. Mondtuk nekik, hogy továbbmentünk és újra a dánokkal fogunk játszani. Azt mondták a lányok, hogy nem most kellett nyerni, hanem majd csütörtökön.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

U19-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
A-csoport
07.09.
Magyarország–Észak-Macedónia 38–21
07.10.
Magyarország–Csehország 24–28
07.12. 
Magyarország–Lengyelország 25–24 
Középdöntő
07.14.
Magyarország–Montenegró 24–22
07.15. 
Magyarország–Dánia 23–25 (A részletes statisztika ITT érhető el.)

Negyeddöntők: július 17.
Elődöntők, helyosztók (5-8. helyért): július 18.

Döntő, helyosztók: július 20.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
7 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
8 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
12 órája

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Birkózás: Európa tetején a Zsitovoz testvérek

Utánpótlássport
19 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2026.08.13. 18:20