Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

I. SZ.I. SZ.
2025.07.07. 20:46
null
Sallai Nikolett Pődör Zoltán elnökkel (Fotó: szombathelyikezilabda.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia szerződtette Sallai Nikolettet, aDunaújvárosi Kohász balszélsőjét.

Sallai Nikolett Siófokon kezdett kézilabdázni, onnan a NEKA-hoz került, majd az MTK Budapest és az Eszterházy SC csapataiban is pályára lépett a felnőtt mezőnyben, mielőtt Dunaújvárosba szerződött.

Nagyon örültem a Szombathely megkeresésének, ugyanis amit felvázoltak rövid- és hosszútávú célnak, nagyon szimpatikus volt. Ismerem még korábbról Gyurka Jánost is és nagyon jó szakembernek tartom, illetve az igazolások kapcsán is azt gondolom, hogy egy nagyon jó csapat lesz” – idézte új klubja Sallai Nikolettet.

Az SZKKA közleményében kiemelte, nem volt tervben a balszélső poszt megerősítése, de a klub első számú balszélsője, Kazai Anita egészségügyi problémái miatt mégis újabb játékosra volt szükség. Kazai esetében érdekesség, hogy a Mosonmagyaróvár évzáró eseményén érkezőként beszéltek róla, míg legutóbb már hiányzott az MKC jövő idénybeli keretéből. 

 

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

NŐI KÉZILABDA NB I, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.08. 13:10

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37