Női kézilabda NB I: Konkoly Csabáék tavaszig szeretnék kitolni a jó teljesítményt a Vasasnál

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.02. 09:40
null
Konkoly Csaba szerint a jó ősz után megnyugodtak, tavasszal nem összpontosítottak eléggé (Fotó: Török Attila)
Ahogyan tavaly, a legutóbbi idény után is felemás érzésekkel értékelt a fővárosiak rutinos edzője, Konkoly Csaba.

TOVÁBB SZILÁRDÍTANÁ a helyét a női kézilabda NB I-ben a Vasas. A 15 bajnoki címével sokáig rekordgyőztes (1972 és 1982 között sorozatban 11-szer aranyérmes), 12-szeres Magyar Kupa-első, BEK-győztes együttessel két évtized után fordul elő újra, hogy sorozatban a harmadik élvonalbeli idényét kezdheti el ősztől. A legutóbb a 12. helyen végző fővárosiak a közvetlen alsóházi riválisok ellen nagyon értékes pontokat gyűjtöttek, így tavaly után idén is megmenekültek a kieséstől az utolsó fordulókban. Az idény első része megint valamivel jobban sikerült a piros-kékeknek, akik januártól 16 játéknap alatt ugyanúgy hét pontot szereztek, mint ősszel az első tíz körben.

„Felemás érzésekkel zártuk az idényt, ahogyan tavaly is. Nagyon a végére hagytuk a bennmaradás biztossá tételét, ezen sokat tépelődtünk azóta, a csapat is, én is – mondta a Győrrel bajnok és kupagyőztes, BL-döntős Konkoly Csaba, aki két éve irányítja az együttest, tavaly év végén pedig 2028-ig szerződést hosszabbított. – A legfontosabb meccsen, három körrel a vége előtt a Békéscsaba elleni kiesési csatában viszont mentálisan és taktikailag is az egyik legjobb játékot nyújtottuk, éppen a legkiélezettebb helyzetben. Tudom, a Vasast mindig a BEK-győztes csapathoz mérik, igyekszünk is a hagyományt szem előtt tartva dolgozni hétről hétre, ezzel a mentalitással vágunk neki sorozatban a harmadik első osztályú idénynek is. Szeretnénk, ha stabilabban folytatnánk, az igazolásokkal is ezt igyekeztünk előkészíteni.”     

Heten távoztak, hatan érkeztek. Eligazolt Boldizsár Bianka, Vámosi Panna, Farkas Johanna (a német Metzingenhez szerződő ifi és junior Európa-bajnok karmester vállműtéten esett át a napokban, és négy hónapra kidőlt), Zsigmond Panna, Balog Judit, Dubán Nikolett és Domokos Dalma. Konkoly Csaba meghosszabbított keze lehet a pályán ősztől a korábban a Mosonmagyaróvárban, az MTK-ban, a Ferencvárosban és Debrecenben is játszó, junior Eb-győztes, ifi világbajnoki második, felnőtt Eb-bronzérmes irányító Tóth Nikolett, míg a magyar állampolgársággal is rendelkező, 36 éves orosz jobbátlövő, Kekezovics Anna (leánykori nevén Punyko) az NB I-től búcsúzó MTK-tól érkezik. Rajtuk kívül új szerzemény a két kapus, Tóth Nikolett (Esztergom) és Vártok Ramóna (Budaörs), a 2018 után visszatérő, angyalföldi nevelésű jobbszélső, Arany Rebeka (Dunaújváros) és a kozármislenyi balszélső, Csire Fanni, illetve négy ifijátékos is lehetőséget kap a felnőttek között.

„ Az elmúlt két év tapasztaltaiból kiindulva hátul stabilitást szeretnénk, olyan kapusok lesznek a keretben, akik a különböző stílusukkal és eddigi teljesítményükkel is felhívták magukra a figyelmet – tekintetett előre Konkoly. – Nagyon bízom benne, hogy Tóth Niki irányítóban vezéregyéniséggé tudja kinőni magát, Kekezovics Annával támadásban erősödik a taktikai repertoárunk. Az őszünk a legutóbbi kiírásban is nagyon jó volt, a pontok száma alapján, aztán talán túlságosan is megnyugodtunk, elfogytunk mentálisan, nem volt meg az összpontosítás. Erről is beszélgettünk már, és keressük a megoldást, remélem, harmadik nekifutásra megtaláljuk a hibák okait, és ki tudjuk javítani őket, hogy tavasszal is jó teljesítményt nyújtsunk, ez azonban nehéz, összetett feladat pszichésen és szakmailag is.”     

A nyári alapozást július 10-én elkezdő Vasas hét felkészülési mérkőzést vív, a Budaörssel, az Esztergommal, a Dunaszerdahellyel, az osztrák Hypóval, a NEKA-val, a Mosonmagyaróvárral és az MTK-val is megmérkőzik a bajnoki rajt előtt.

VÉLEMÉNY
 

TÓTH Nikolett, a Vasas irányítója: – Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a Vasas érdeklődik irántam. Minden szempont erősítette a döntésemet, mind a vezetőedző személye, mind a leendő csapattársakkal való beszélgetés és az is, hogy kitűnő körülmények várnak a klubban. A legfontosabb, hogy bizalmat és sok játéklehetőséget kapjak, tudom, hogy kulc­s­szerep hárulhat rám, ez pedig nagyon motivál, megígérhetem, hogy minden egyes edzésen és meccsen a maximumot igyekszem kihozni magamból.

 

 

Legfrissebb hírek

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06
Ezek is érdekelhetik