Nyolc játékos hosszabbítását bejelentve teljes a NEKA kerete

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.02. 10:37
null
Teljes a NEKA jövő évi kerete (Fotó: neka.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő NEKA véglegesítette keretét a 2025–2026-os idényre.

A NEKA a hivatalos oldalán jelentette be, hogy nyolc játékossal is szerződést hosszabbított. Ennek értelmében marad a csapatnál Berei Krisztina (balszélső), Farkas Eszter (balszélső), Szabó Aida (irányító/átlövő), Panyi Anna (balátlövő), Ferenczy Diána (jobbátlövő), Alaxai Zoé (beálló), Csapó Kincső (kapus), Katona Lujza (jobbszélső).

„Fontos szempont, hogy sikerült egyben tartanunk a keretet, kevés volt a távozó ez az állandóság pedig az előnyünkre válhat.  Bízom benne, hogy az érkező játékosokkal kiegészülve sikerült kialakítanunk egy olyan keretet, mely hatalmas ambíciókkal és elánnal vág majd neki a hamarosan rajtoló felkészülésnek. A motiváció pedig nem is lehet más, mint a bennmaradás, amiért hatalmasat fogunk küzdeni. Örülünk, hogy ilyen sokan döntöttek a hosszabbítás mellett, a szóban forgó játékosok olyan teljesítményt nyújtottak, amivel kiérdemelték ezt a lehetőséget. Papíron nem nekünk lesz a legerősebb keretünk az élvonalban, de sok mindent tudunk kompenzálni az elvégzett munkával. Úgy gondolom, hogy képesek leszünk fejlődni taktikai és technikai szempontból egyaránt, ami kiemelkedő csapategységgel és mentális erővel párosulva meghozhatja a sikert” – fogalmazott Bakó Botond vezetőedző a klub honlapjának.

Az NB I-be visszajutó csapatból hárman távoztak: Győri Viktória, Torda Vanessza és Kriston Kíra. Érkezett balátlövő pozícióra Koronczai Petra, az irányító posztra Török Fanni és Himer Laura, a jobbszélső Kiss Csenge és a kapuba Németh Zsuzsanna.


 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
24 perce

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
3 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
18 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2025.09.12. 19:41

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik