Az FTC és a Dabas győzelmével ért véget a Határtalanul kézilabdatorna

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.30. 18:58
null
A tornagyőztes FTC csapata (Fotó: MKSZ)
A korábbi évekhez hasonlóan idén is sor került a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) szervezésében az anyaországi és a határon túli csapatok tornájára augusztus 29-30-án.

Az MKSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott szombati sajtóközleményéből kiderült, hogy a délvidéki, felvidéki, partiumi és székelyföldi, valamint anyaországi csapatok versenyét a leányok között az FTC, míg a fiúknál a Dabas nyerte. A program kiegészítéseként az Esztergomi Oroszlánok és Párkány csapatai felkészülési mérkőzést játszottak egymással.

„A sport az egyik legjobb eszköz arra, hogy a »haza a magasban«-eszmét lehozzuk a földre, a mindennapok szintjére, ez a fő feladata a Szövetség Együtt növünk fel!-alapítványának, amely a határon túli kézilabdázás támogatására jött létre. A mostani tornán is kiderült, hogy hatalmas energiát ad a sportolóknak, ha – ahogy mondani szoktuk – erőnket nem csak összemérjük, hanem össze is adjuk – mondta el Juhász István, az MKSZ sportszakmai igazgatója, az MKSZ Együtt növünk fel!-alapítványának kuratóriumi tagja. – Külön emelkedettséget adott a mostani két napnak, hogy Esztergomban, az ország első fővárosában került sorra.”

„Valamennyi csapat nevében mondhatom, hogy nem feltétlenül az eredmény volt a legfontosabb ezen a tornán, hanem a közösség-, sőt, nemzetépítés. Azért gyűltünk össze immár hagyományosan, hogy találkozzanak egymással a határon túli és anyaországi játékosok, edzők, vezetők, mert hiszem, hogy így együtt erősebbek vagyunk” – emelte ki a résztvevők csapatok nevében Tóbiás József, az adai Potisje-Pletex Férfi Kézilabda Klub elnöke.

Fotó: MKSZ

KÉZILABDA
Határtalanul felkészülési torna, Esztergom
Leányok
A-csoport 
FTC–Ada 32–24 
Ada–Partium 18–21 
Partium–FTC 21–31 
B-csoport 
Esztergomi Vitézek–Székelyudvarhely 26–18 
Székelyudvarhely–Dunaszerdahely 10–19 
Dunaszerdahely–Esztergomi Vitézek 17–23 
Elődöntők
FTC–Dunaszerdahely 22–11
Partium–Esztergomi Vitézek 25–16 
Az 5. helyért 
Székelyudvarhely–Ada 14–22 
Bronzmérkőzés
Dunaszerdahely–Esztergomi Vitézek 11–14
Döntő
FTC–Partium 21–18
Végeredmény: 1. FTC, 2. Partium, 3. Esztergom, 4. Dunaszerdahely, 5. Ada, 6. Székelyudvarhely

Fiúk
Ada–Dabas 16–24 
Tatabánya–Székelyudvarhely 23–19 
Ada–Tatabánya 23–18 
Dabas–Székelyudvarhely 26–22 
Székelyudvarhely–Ada 24–27
Tatabánya–Dabas 18–18
Végeredmény: 1. Dabas 5 pont, 2. Ada 4 pont, 3. Tatabánya 3 pont, 4. Székelyudvarhely 0 pont

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
4 órája

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
5 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
15 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
16 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
2025.09.11. 16:40

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34
Ezek is érdekelhetik