Magyar csapatnak is segített Faluvégi Dorottya klubjának BL-kizárása

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.08. 16:24
null
Dragan Adzsics csapatának kettő helyett csak egy selejtezős párharcot kell megnyernie, hogy csoportkörbe jusson az Európa-ligában (Fotó: Mosonmagyaróvári Kézilabda Club/Fb)
A Faluvégi Dorottyát foglalkoztató német Ludwigsburg Bajnokok Ligájából való kizárása miatt a helyére felkért norvég Sola nem az Európa-ligában, hanem a BL-ben szerepelhet, ennek köszönhetően a Motherson Mosonmagyaróvári KC-nak nem kettő, hanem csak egy selejtezős párharcot kell vívnia, hogy csoportkörbe jusson.

Megírtuk, hogy csőd szélén áll a tavaly Bietigheimből Ludwigsburgba költöző, Faluvégi Dorottyát is foglalkoztató német női csapat, amelyet az Európai Kézilabda-szövetség kizárt a Bajnokok Ligájából, helyére pedig az eredetileg Európa-liga-induló norvég Solát kérte fel.

 

Az EHF most a honlapján közölte, hogy a skandináv klub átsorolása miatt változott az Európa-liga selejtezőjének menete. Az eredeti kiírás szerint négy együttes, a német Thüringer HC, a dán Nyköbing, a román Corona Brasov és a Sola közvetlenül csoportkörös az El-ben, de a Sola BL-be való átsorolása miatt a kiemelési listán egy hely üresen maradt, amit egy másik norvég klub, a Tertnes Bergen kapott meg.

A bergeniek a selejtező harmadik fordulójában a Motherson Mosonmagyaróvár és az OFN Joniasz második selejtezőkörös párharcának győztesével csaptak volna össze a csoportkörbe jutásért, ám a mostani döntésnek köszönhetően már eljutottak abba a szakaszba, így a Lajta-partiak és a görögök párharcának továbbjutója egyből a csoportkörbe kerül a harmadik selejtezőkör helyett.

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik