A szerb női válogatottak munkáját koordinálja az előző idény végén visszavonuló Andrea Lekics – hivatalos

M. B.M. B.
2025.09.30. 16:48
null
Fotó: Uros Hocsevar/RSS
A Szerb Kézilabda-szövetség (RSS) hivatalos honlapján közölte, hogy déli szomszédunk női válogatottjait a jövőben Andrea Lekics fogja össze általános igazgatóként.

„Új fejezet kezdődik el a pályafutásomban, s nagy örömömre szolgál, hogy csatlakozhatok a szerb válogatottakhoz. Tisztában vagyok a pozícióm jelentette felelősséggel és az első naptól kezdve mindent beleadok majd” – idézi Lekicset a szerb szövetség honlapja.

A 38 éves Andrea Lekics pályafutása során 2013-ban világbajnoki ezüstérmes lett a szerb válogatottal, s ugyanebben az évben Bajnokok Ligáját is nyert a Győri Audi ETO színeiben, ahol 2011 és 2013 között szerepelt. A 12 éve az IHF által az év legjobb női kézilabdázójának megválasztott szerb klasszis pályafutása utolsó három évében 2022 és 2025 között a Ferencvárosban kézilabdázott, ahol 2024-ben BL-döntőig menetelt a zöld-fehérekkel.

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

INTERJÚ. A visszavonuló BL-győztes, vb-ezüstérmes irányítóklasszist a címeknél is jobban hajtotta, hogy valami varázslatosat mutasson a kézilabdapályán.

 

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Női röplabda Eb: a szerbek és az olaszok az elődöntőben

Röplabda
2026.09.02. 21:15

Háborús bűnöst éltető molinókat osztott meg hivatalos közösségi oldalán a Crvena zvezda

Európa-liga
2026.08.28. 08:06

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.07.04. 22:05

A két öngólt vétő Szerbia csúnyán kikapott Mexikótól, Csehország Guatemalát győzte le felkészülési mérkőzésen

Foci vb 2026
2026.06.05. 10:24

Vereség Nisben, kétgólos hátrányból várjuk a szerbek elleni vb-selejtező visszavágóját

Kézilabda
2026.05.14. 19:44

Luka Krivokapics: Kukics hiánya pluszmotivációt jelenthet a magyarok ellen

Kézilabda
2026.05.13. 16:47

Botrány a szerb pólóban: tizenegy Európa-bajnok mondta le a válogatottságot, a kapitány sem marad

Vízilabda
2026.05.08. 13:35