Együttműködik a Veszprém Kézilabda Akadémia és a BVSC-Zugló

2025.09.16. 12:15
null
A keddi sajtótájékoztató résztvevői (Fotó: BVSC)
Együttműködési megállapodás született kedden a Veszprém Kézilabda Akadémia (VKA) és a BVSC-Zugló között.

A két sportszervezet budapesti sajtótájékoztatóján Szatmáry Kristóf, a zuglói klub elnöke úgy fogalmazott: a VKA belépése a BVSC életébe olyan szakmai lehetőség, ami egyben óriási előrelépést jelent a náluk játszó fiataloknak és a náluk dolgozó edzőknek.

Felidézte: jövő tavasszal ünneplik a tizedik évfordulóját annak, hogy 38 év után újjáalakult a klub kézilabda-szakosztálya.

Mint elhangzott, a partnerség célja, hogy minél hatékonyabban és sikeresebben tudják felkutatni a fiatal tehetségeket. A zuglói klubhoz érkező fiatalok számára fontos motivációt jelenthet ez a partnerség, hiszen aki tehetségesnek bizonyul a korosztályos csapatokban, az a veszprémi akadémián is bizonyíthat a jövőben.

Nem csupán a játékosok szakmai továbblépése kapcsán profitálhatnak az együttműködésből a fővárosiak, hanem edzőik szakmai továbbképzéseken ismerhetik meg a veszprémi utánpótlás-nevelés koncepcióját.

„Minden gyerek a legmagasabb szintre vágyik, és mi nagyon jó utat tudunk mutatni nekik. Aki szakmailag megfelelő szintet ér el, annak nem állunk az útjába, hogy eljuthasson még magasabb szintre” – nyilatkozta Blaskovits Adrienne, a BVSC kézilabda-szakosztályának vezetője.

Kővári Péter, a VKA vezérigazgatója hangsúlyozta: alapvető céljuk minden együttműködésnél, hogy mindkét fél egyenlően profitálhasson belőle. Az együttműködés keretein belül a VKA-ról is érkezhetnek a jövőben játékosok a BVSC-be, továbbá mindkét fél kölcsönösen nyitott egymás elleni felkészülési mérkőzések rendezésére vagy a másik által szervezett utánpótlástornákon való részvételre.

A sajtóeseményen bejelentették azt is, hogy a BVSC-Manna ABC férfi és női vízilabdacsapatát a jövőben az Arena sportszergyártó öltözteti. Dabrowski Norbert szakosztályvezető elmondta, hogy továbbra is a dobogóra kerülés a célja mindkét együttesnek a bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
20 órája

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

A BVSC ellen izzadta ki első sikerét a KTE

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:23

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59

Tatabánya lesz jövő héten az európai kézilabda fővárosa

Kézilabda
2026.08.07. 14:13

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

Bővül a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka – íme, a 17 jelölt!

Kézilabda
2026.08.05. 12:01

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05