Katrine Lunde 45 évesen sem hagyja abba, megvan az új csapata

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.02. 20:25
Katrine Lunde, itt még az Odense színeiben (Fotó: Imago Images)
A szerb Crvena zvezdában folytatja pályafutását Katrine Lunde, a norvég női kézilabda-válogatott legendás kapusa – írja a norvég Tv2.

A 45 éves kiválóság a Vipers Kristiansand év eleji megszűnése után az idény hátralevő részét a dán Odensénél töltötte (amellyel dán bajnok és BL-ezüstérmes lett), utána viszont nem volt csapata. Ennek tükrében kisebb meglepetésként hatott, hogy hétfőn ő is bekerült a norvég válogatott aktuális keretébe – a már említett forrásnak maga Lunde árulta el, hogy a belgrádi csapatban folytatja pályafutását.

„Már nagyon várom, hogy edzésbe álljak és meccseket játsszak. Ez egy izgalmas kihívás lesz, mert már ismernek Szerbiában, és családom is van ott” – mondta Katrine Lunde, aki az idény végéig szóló kontraktust írt alá a belgrádi klubbal, s ingázni fog Norvégia (ahol szerb párja, Nikola Trajkovics és kislánya, Atina él – a szerk.) és Belgrád között. A háromszoros olimpiai bajnok kapus nem rejtette véka alá, hogy az év végi, német-holland közös rendezésű világbajnokság miatt vállalta be a szerbiai kalandot.

„Igen, ez a cél, és most lehetőségem lesz formába lendülni” – fogalmazott Lunde. 

„Engem is meglepett ez, de örülök, hogy talált magának egy új kihívást. Jó tudni, hogy talált magának egy új klubot, ahol rendszeresen edzhet” – így Ole Gustav Gjekstad, a norvég válogatott szövetségi kapitánya. 

A 45 éves Katrine Lunde három olimpiai aranyérme mellett a világbajnokságot kétszer, míg az Európa-bajnokságot hétszer nyerte meg a norvég válogatottal. Klubszinten hét alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját, akárcsak hazája élvonalát, emellett négyszer nyerte meg az NB I-et, illetve a dán bajnokságot.

 

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik