Lékai Máté befejezi pályafutását a válogatottban – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.03. 12:05
null
Lékai Máté lemondta a válogatottságot (Fotó: Szabó Miklós)
Befejezi válogatottbeli pályafutását Lékai Máté kézilabdázó, aki 2009-ben debütált a magyar nemzeti együttesben.

„Fontos döntést hoztam meg, úgy érzem, hogy elérkezett az idő a válogatottól való búcsúhoz. Tizenhat éven keresztül képviselhettem a hazámat, küzdhettem és ünnepelhettem együtt veletek. Ez az időszak mindennél többet adott nekem: barátokat, élményeket, és egy olyan közösséget, amely örökre a szívemben marad. Nem egyszerű kimondani, hogy most eljött az ideje, de hiszem, hogy minden szép történetnek van egy vége. Köszönöm a családomnak, a csapattársaimnak, edzőimnek, és mindenkinek, aki támogatta és segítette az utamat. Külön köszönet azoknak a szurkolóknak, akik mindig mellettem álltak, még a legnehezebb pillanatokban is. A válogatottbeli pályafutásom véget ér, de a kézilabda iránti szeretetem és tiszteletem örökké megmarad. Továbbra is figyelemmel kísérem és támogatom a magyar kézilabda jövőjét. Hiszek abban, hogy a legjobb időszakok még előttünk állnak, és biztos vagyok benne, hogy a következő generációk is nagyszerű dolgokat érnek el. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodálatos utazásnak!” – mondta el a bejelentéssel együtt Lékai Máté a magyar szövetség hivatalos honlapján.

Lékai a PLER, a Szeged, a Celje, a Veszprém és a Ferencváros színeiben szerepelt a legjobbak között, összesen 198 válogatott meccsen lépett pályára. Két olimpián, hét világbajnokságon és négy Európa-bajnokságon képviselte a magyar színeket. Az elmúlt bő három évtized egyik legeredményesebb magyar válogatott férfi játékosa, hiszen az egyetlen magyar férfi kézilabdázó, aki egyaránt részese volt a válogatott története legjobb olimpiai (4. hely) és Európa-bajnoki (5. hely) szereplésének, emellett világbajnoki 5. helyezett is.  

„Nagy veszteség érte a válogatottat, emberi és szakmai értelemben is, hiszen az utóbbi másfél évtizedben a csapat egyik legmeghatározóbb tagja volt, világklasszis játékos, aki irányítóként bent a pályán, de azon kívül is egyértelmű vezér volt – emelte ki Chema Rodríguez szövetségi kapitány. – Nekem egészen speciális a viszonyom Mátéval, Veszprémben játékostársak, sőt, poszttársak voltunk, a válogatottban a pályán pedig a meghosszabbított kezem volt, de emberileg is nagyon sajnálom, hogy egy jó barátom búcsút mond a csapatnak. A döntését megbeszélte velem, és tudom, sokat vívódott, ugyanakkor megértem és elfogadom. Nagy űrt hagy maga után, ám számunkra és utódjai számára egyben motivációt is jelent, hogy bebizonyítsuk: folyamatosan eredményesek tudunk lenni! Sok sikert kívánok neki a Ferencvárosban és a kézilabdán kívül is!

„Lékai Mátéról elsősorban mint egykori válogatottbeli csapattársamról tudok beszélni, hiszen sok nagy meccset vívtunk együtt – hangsúlyozta Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – A legemlékezetesebb nyilván valamennyiünk számára a 2012-es londoni olimpia, és főként annak Izland elleni negyeddöntője, ahol a rendes játékidő végjátékában egészen valószerűtlen módon sikerült egyenlítenünk Máté révén, majd a győzelmet is kiharcoltuk. Már fiatalon is kiemelkedett játékintelligenciája, tehetsége, küzdőszelleme révén, és ezt több mint másfél évtizeden keresztül a válogatott szolgálatába állította – ezért a magyar kézilabdázás mindig hálás lehet neki. Egykori játékosként tudom, előbb-utóbb eljön az az idő, amikor már nehezebben viseljük a terhelést, ezért bár nagyon sajnálom Máté döntését, de átérzem az okát és megértem, hogy már nem tud a válogatottban szerepelni. A Szövetség nevében nagyon köszönöm neki a nemzeti csapatban nyújtott teljesítményt!”

NÉVJEGY

LÉKAI MÁTÉ
Született: 1988. június 16.
Posztja: irányító
Klubjai: PLER (2004–2010), Szeged (2010–2012), Celje (2012–2014, szlovén), Veszprém (2014–2022), Ferencváros (2022–)
Válogatottság: 198 mérkőzés / 592 gól

Eredményei a válogatottal:

Olimpia: 4. (2012), 10. (2024)
Világbajnokság: 7. (2011), 8. (2013), 7. (2017), 10. (2019), 5. (2021), 8. (2023, 2025)
Európa-bajnokság: 8. (2014), 14. (2018), 9. (2020), 15. (2022), 5. (2024)
Egyéni: az Év kézilabdázója (2017)


 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
4 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 12:25

Kettős győzelemmel jutott tovább Máthé és Lukács csapata

Kézilabda
2025.09.06. 21:58

Ónodi-Jánoskúti három góllal mutatkozott be a francia bajnokságban

Kézilabda
2025.09.05. 22:53

Legendás kézilabdázókról nevezték el a Magvassy Mihály Sportcsarnok szektorait

Kézilabda
2025.09.04. 22:27

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07

Kézilabda: tíz magyar gól a Francia Kupa első fordulójában

Kézilabda
2025.09.02. 22:48

Az FTC és a Dabas győzelmével ért véget a Határtalanul kézilabdatorna

Kézilabda
2025.08.30. 18:58
Ezek is érdekelhetik