Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Vágólapra másolva!
2025.09.03. 12:01
null
A budaörsiek idei kerete (Fotó: Moyra-Budaörs Handball/Facebook)
Buday Dániel vezetőedző szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a női kézilabda NB I-ben szereplő Moyra-Budaörs csapata.

„Alapelvünk, hogy lehetőleg magyar játékosokkal dolgozzunk, férjenek bele a költségvetésünkbe, illeszkedjenek a játékrendszerünkbe és a családias közösségünkbe. Az igazolások jól sikerültek, a lányok jól dolgoznak, jól beilleszkedtek, elégedett vagyok a munkájukkal” – mondta a klub szerdai sajtótájékoztatóján a szakvezető.

A csapattól a nyár folyamán öten távoztak és öten érkeztek, valamint visszatért a francia bajnok Metznek kölcsönadott Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine.

„Gyorsultunk, fiatalodtunk, agresszívabbak vagyunk. Pozitívan látom a jövőt. Azt várom, hogy a lehető legmagasabb célt tűzzük ki, hiszen eddig minden évben tudtunk bravúrpontokat szerezni” – magyarázta a játékosként 93-szoros válogatott Buday.

Meglátása szerint az ellenfelek közül körülbelül hat klub komoly pénzt fordított az erősítésekre és remek játékosokat igazolt, de a hetediktől lefelé a többi csapat is nagyon közel van egymáshoz. Véleménye szerint azonban az új idényben nem lesz annyi meglepetés a bajnokságban, mint az előzőben, amikor a kisebb csapatok nem várt pontokat szereztek – ebből most kevesebb lesz, mert az első öt-hat csapattól nagyon nehéz lesz pontokat rabolni.

A kilencedik élvonalbeli idényére készülő Budaörs ügyvezetője, Meló Ádám felidézte, hogy az előző szezonban történelmi sikert értek el a Magyar Kupa-bronzérem megszerzésével. Ez adott egy olyan lökést a társaságnak, hogy utána néhány hét alatt sikerült biztosítania a bennmaradást az NB I-ben, így a vezetőknek lehetőségük volt arra összpontosítani, hogyan frissítsék a csapatot a nyári szünetben.

„Jó játékosokat sikerült igazolnunk, akik illenek a csapatba. Jó munkát végeztek, és bízunk benne, hogy a tétmérkőzéseken is bizonyítják majd a képességeiket” – vélekedett.

Meló elárulta, hogy a közelmúltban a játékosokat is megkérdezték, mit várnak maguktól az új idényben, és a válaszaik szinte teljesen egybecsengenek a vezetőség elvárásaival.

„Akkor is elégedettek leszünk, ha nyugodt bennmaradás lesz a szezon végén, de a nyolcadik-tizedik hely közé lőttük be a célkitűzést” – szögezte le.

Hozzátette, bár nem kitűzhető cél, hiszen sorsolásfüggő, viszont jó lenne, ha ismét bejutnának a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

Mint mondta, Szöllősi-Schatzl nagyon lelkesen tért vissza, belevetette magát a munkába, nem kért plusz pihenőt, és rendre bizonyítja, hogy továbbra is ő az egyik legjobb magyar balszélső.

Az előző évadban 11. helyezett budaörsiek pénteken hazai pályán a tavasszal bronzérmes MOL Esztergommal játsszák az első bajnoki mérkőzésüket az új idényben.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
6 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Fölényes sikerrel kezdett a címvédő ETO a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.02. 19:31
Ezek is érdekelhetik