Ötvenéves lett Pigniczki Krisztina

J. B. J. B.
2025.09.18. 08:11
null
Pigniczki Krisztina manapság a női sérdülőválogatottat irányítja (FOTÓ: DÖMÖTÖR CSABA)
A kiváló irányító és szélső, Pigniczki Krisztina a magyar női kézilabda-válogatott színeiben sorozatban három olimpián vett részt, tagja volt a 2000-ben olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok, három évvel későbbi világbajnoki ezüstérmes csapatnak, a legutóbbi ötkarikás játékokon pedig már Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt segítette.

 

Szegeden mutatkozott be az élvonalban Pigniczki Krisztina, aztán 1993-ban Győrbe igazolt. Az ETO-t 2001-ig erősítette, 1998-ban a németek elleni idegenbeli találkozón szerepelt először a felnőttválogatottban, amellyel két évvel később olimpián szerepelt, a csapat végül ezüstérmes lett.

„Az első olimpiám előtt nagy harc zajlott az utazó keretbe kerülésért, óriási izgalom övezte, kit jelöl Mocsai Lajos szövetségi kapitány a csapatba, végül az én nevem is a listára került, minden mérkőzésen szerephez jutottam, óriási élmény volt Sydney – emlékezett vissza lapunknak Pigniczki korábban. – Én is megtapasztaltam, az olimpia atmoszférája elragadja az embert, teljesen más, mint egy világbajnokság, ahol csak az adott sportág szereplői­vel lehet találkozni, a játékokon pedig csak kapkodod a fejed a sztárok láttán. Azt hiszem, nekünk jól sikerült kezelnünk a helyzetet, nagyszerű volt a közösségünk, és nagyon erősek voltunk. Hogy miként dolgoztuk fel, hogy elvesztettük az aranyat? Mindenki ment vissza a klubjába, ünnepeltek minket, miközben mi még szomorúak voltunk. Óriási boldogságként élem meg, hogy annak az együttesnek a tagja lehettem.”

Néhány hónappal később az Európa-bajnokságon már magyar sikerrel zárult a finálé. 2003-ban Pigniczkiék világbajnoki ezüstérmesek lettek, egy évvel később Athénban az ötödik helyen végzett az együttes az olimpián. A szélsőként és irányítóként is kiválóan teljesítő játékos időközben klubot váltott, 2001 és 2008 között a dunaújvárosiakat erősítette, akikkel kétszer lett bajnok. A pekingi olimpián, a dél-koreaiak elleni, vereséggel végződő bronzmérkőzésen szerepelt utoljára a válogatottban.

2015-ben utánpótlásedzőként tért vissza Győrbe, 2017-ben kinevezték a juniorválogatott másodedzőjévé. Eredményesen dolgozott együtt Golovin Vlagyimirral, 2018-ban junior-világbajnokságot, egy évvel később junior Európa-bajnokságot nyertek. A felnőttválogatotthoz is követte a szakembert, 2024-ben negyedszer vehetett részt olimpián, ám ezúttal a kispadról „irányított”.

Az olimpiát követően tavaly ősszel a női serdülőválogatott élére nevezték ki.

(Születésnapja alkalmából Pigniczki Krisztinával a szombaton megjelenő Képes Sport-mellékletünkben olvashatnak interjút.)

 

Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
22 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
2026.09.21. 09:46

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

A Városligetben köszöntötték az 50 éve olimpiai bronzérmes női kéziválogatottunkat

Kézilabda
2026.09.16. 16:05

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57