Tóth Tímea Herremről: Erős személyiség, ki fog ebből mászni

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.05. 19:28
null
Camilla Herrem (Fotó: Imago Images)
Bejárta Európát az a felvétel, amin Camilla Herrem öt nappal az utolsó kemoterápiás kezelése után bajnoki mérkőzést játszott. A kétszeres olimpiai bajnok norvég kézilabdázó júniusban jelentette be, hogy mellrákkal küzd. Azóta folyamatos kezeléseken esett át, közben nem hagyta abba az edzéseket, a hétvégén pedig a Sola Oppsal elleni norvég bajnoki meccsén négy gólt lőtt. Minden idők egyik legjobb balszélsőjével együtt érez a világbajnoki ezüstérmes korábbi magyar válogatott kézilabdázó, Tóth Tímea, akit 2021-ben diagnosztizáltak mellrákkal. Azóta legyőzte a betegséget, és 2024-ben kislánya született. Tóth Tímeával Szilágyi Dóra beszélgetett.

„Minden elismerésem, mert tudom, min megy keresztül az ember egy kemoterápiás kezelés során. (...) Nagyon jó, hogy nem zökkent ki és nem állt le az edzésekkel, mert ez elterelte a figyelmét arról, hogy min ment keresztül, s nem az volt, hogy otthon ült négy fal között és sajnálta magát” – mondta Tóth Tímea.

 

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
2025.09.12. 09:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56

Vb-selejtező: Csábi József és Hamar István is bízik a portugálok elleni pontszerzésben

Magyar válogatott
2025.09.02. 17:04

Öt nappal a kemoterápiás kezelése után pályára lépett a klasszis norvég kézilabdázó

Kézilabda
2025.09.02. 12:43
Ezek is érdekelhetik