Videó: bekamerázták a kézilabda játékvezetőket a klub-vb-n – itt a végeredmény!

T. Z.T. Z.
2025.09.30. 09:49
null
Fotó: IHF
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) újabb jelentős technológiai fejlesztést hajtott végre azzal, hogy először alkalmazta a játékvezetői kamerát, az úgynevezett RefCam-t egy rangosabb nemzetközi eseményen – számolt be róla a szövetség hivatalos honlapján.

Mint írták, az innováció az idei férfi klubvilágbajnokság első napján debütált, és mind a három mérkőzésen alkalmazták. Az iparági specialista, a Riedel cég által biztosított RefCamnek nevezett technológia friss perspektívát kínál a globális kézilabdázásban, és nagyon hasznos kiegészítést jelent a sportág bemutatásának módjában.

A Riedel korábban már úttörő szerepet játszott a játékvezetői kamerák sikeres alkalmazásában más sportágakban, például a labdarúgásban, hiszen az idei, Egyesült Államokban megrendezett klubvilágbajnokságon is bevetették a technológiát.

Per Morten Södal, az IHF Szabályalkotó és Játékvezetői Bizottságának (PRC) elnöke szerint a RefCam alkalmazása számos előnnyel jár majd a kézilabdázás számára: „Ezáltal sokkal könnyebb látni, hogy a játékvezetők valójában mit látnak a pályán, és hol helyezkednek el. Jobban megérthetjük, hogy miért hozzák meg, vagy miért nem hozzák meg a döntést.”

A RefCam technológiát a férfi klubvilágbajnokság első napján, három mérkőzésen három játékvezető-páros tesztelte: a norvég Lars Jörum és Havard Kleven, a szlovén Bojan Lah és David Sok, valamint a német Robert Schulze és Tobias Tönnies.

A kamera mindössze 14 grammot nyom, így nem befolyásolja a játékvezetők mozgását, viszont úttörő előrelépést jelent a sportág technológiájában. Az eszköz fejre szerelhető, és kimondottan a játékvezetők számára tervezték.

Luca Marx, a Riedel képviselője elmondta, hogy két német futballbíró ötletéből valósult meg a fejlesztés: „Két játékvezető, Patrick Kessel és Nicolas Winter alkotta meg ezt a kamerát, az ő ötletükből született a termék. Mind a ketten a német első osztályban tevékenykedő labdarúgó-játékvezetők. Az eszköz és a mögötte rejlő ötlet legfőbb célja a játékvezetők fejlesztése volt. A kamera lehetővé teszi, hogy belelássunk a bírók szemszögébe, és ezáltal megismerjük azt a nézőpontot és szöget, amely a játékvezetői döntést befolyásolja.”

Az eszköztől a világhírű korábbi olasz futballbíró, Pierluigi Collina is el volt ragadtatva Marx szavai szerint: „Folyamatosan fejlesztjük a terméket. Így a kameratechnológiát, a fülhallgatókat is, hogy minél szebb és stabilabb képet biztosítsanak, és kiváló minőségű videókat készítsenek. Nagyon örülünk, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk, például Pierluigi Collinától a labdarúgó-klubvilágbajnokság után.”

A RefCam beépített mikrofonnal is rendelkezik (amely engedélyezhető vagy adott esetben letiltható a felhasználó számára), azaz a vizuális környezet mellett a hangkörnyezet rögzítését is lehetővé teszi – így pedig a játékvezetők közötti kommunikáció is elemezhető és javítható az egyes mérkőzéseken.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

„A kezelés sajnos elvesztette a hatását” – újabb terápia vár Zsiga Gyulára

Kézilabda
2026.09.17. 17:30

Munka a kézilabda-válogatottnál – Sótonyi László volt a Szabaddobás vendége

Kézilabda
2026.09.16. 13:19

Faluvégi Dorottya a visszatéréséről: Természetes volt, mintha nem is hagytam volna ki sok időt

Kézilabda
2026.09.10. 19:04

Gáncs-Pető Máté: Most kell sokat dolgoznom, hogy magabiztos játékot tudjak mutatni

Kézilabda
2026.09.10. 07:16

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12