Katrine Lunde még nem tudja, mihez kezd a világbajnokság után

T. Z.T. Z.
2025.10.17. 12:55
null
Katrine Lunde (Fotó: Getty Images)
A 45 éves Katrine Lunde még nem döntötte el, hogy az év végi világbajnokságot követően hol folytatja kézilabda-pályafutását. A legendás norvég kapus jelenleg a Crvena zvezdában szerepel, és elmondása szerint csak az előtte álló feladatokra kíván összpontosítani.

Mint ismert, Katrine Lunde az év végéig szóló, rövid távú szerződést kötött új csapatával, az Európa-liga selejtezőjében a Mosonmagyaróvárra váró szerb Crvena zvezdával. A norvég kapuslegenda elmondása szerint sokat gondolkodott, mielőtt meghozta a döntését: „Sokat gondolkodtam rajta. Fontolóra vettem, hogy Norvégiában folytatom alacsonyabb szinten, de végül Szerbia mellett döntöttem. Tudom, hogy mentálisan kell dolgoznom, és minden edzés előtt világos célokat kell kitűznöm magam elé. Keményen próbára tesznek” – mondta a VG-nek adott interjújában.

Lunde hozzátette, még mindig imád kézilabdázni, és 45 évesen is dolgozik benne az ambíció: „Sokat jelent nekem, hogy a válogatottban játszhatok Matsszal (Mats Olsson, a kapusedző – a szerk.), a barátaimmal és az edzőtársaimmal. Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy még mindig tartom a szintemet, és nagy inspirációt jelent, hogy még mindig tényező vagyok a válogatottnál.”

A norvég kapus még nem döntötte el, hogy a világbajnokság után hol folytatja a játékot. Nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy újév után is marad Szerbiában, de az újbóli Bajnokok Ligájában való szereplést sem vetette el: „Számomra csak az a fontos, hogy az aláírt szerződéssel elkezdjem a játékot. Aztán a többit majd intézzük később” – fogalmazott.

A női kézilabda-világbajnokságot november 27. és december 14. között rendezik két helyszínen, Németországban és Hollandiában.

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
2026.09.25. 11:22

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49