Kézilabda: életrajzi könyv jelent meg Vass Sándorról

2025.10.02. 14:35
null
Vass Sándort győzködni kellett a könyvről, de belement (Fotó: Magyar Nemzet)
Egy zseni száz élete címmel Lantos Gábor tollából könyv jelent meg Vass Sándor volt válogatott kézilabdázóról, edzőről, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitányáról.

Vass Sándor játékosként kétszer szerepelt olimpián és világbajnokságon, háromszoros magyar bajnok, gólkirály és az év játékosa volt. Edzőként a magyar válogatottal világbajnoki 4. és Európa-bajnoki 6. helyet ért el, dolgozott Ausztriában és a Veszprémnél is, BEK-győztes és magyar bajnok lett.

2004 és 2011 között a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai alelnöke volt. A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) Nagy Béla-programja támogatásával elkészült köny megszületéséhez hosszú évek győzködése kellett a szerző elmondása szerint.

A kiadó (Kék Európa Stúdió) vezetője, Harle Tamás hangsúlyozta: igazi írói bravúrról van szó, mert ez nem csupán sportkönyv, hanem dokumentumregény, interjú- és riportkötet, illetve egy igazán hiteles korrajz azokról az évtizedekről, amelyek Vass mögött vannak.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

„A kezelés sajnos elvesztette a hatását” – újabb terápia vár Zsiga Gyulára

Kézilabda
2026.09.17. 17:30

Munka a kézilabda-válogatottnál – Sótonyi László volt a Szabaddobás vendége

Kézilabda
2026.09.16. 13:19

Faluvégi Dorottya a visszatéréséről: Természetes volt, mintha nem is hagytam volna ki sok időt

Kézilabda
2026.09.10. 19:04

Gáncs-Pető Máté: Most kell sokat dolgoznom, hogy magabiztos játékot tudjak mutatni

Kézilabda
2026.09.10. 07:16

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12