Lékai Máté örök élet plusz egy napig válogatott lenne, de már a Voltaren sem segít

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.10.08. 19:56
null
Lékai Máténak már a Voltaren sem segített, a válogatott pályafutását lezárta (Fotó: Szabó Miklós)
Lékai Máté, ha tehetné, és hívnák, örök élet plusz egy napig válogatott lenne, de a nyáron meg kellett hoznia azt a döntést, hogy karrierje ezen részét lezárja. A 37 éves kézilabdázó az MKSZ által szervezett kerekasztal-beszélgetésen tekintett vissza hol komolyabban, hol a tőle megszokott vidámsággal az elmúlt tizenhat évre.

„Az, hogy tizenhat évig válogatott lehettem, arra nagyon büszke vagyok, a szívem csücske ez a történet. És azt is megtanultam, ha fáj a vállad, arra a Voltaren 150-es a legjobb – ezt az elnök úr tanította – mondta nevetve Lékai Máté Ilyés Ferencre sandítva, majd így folytatta: – De viccet félretéve, nem tudnék egy pillanatot kiemelni, hiszen amikor elkezdtem kézilabdázni, eszembe nem jutott volna, hogy majdnem kétszázszoros válogatott lehetek, s tizenhat évig képviselhetem az országot. Ha a szívemre hallgatok, akkor örök élet plusz egy napig válogatott lennék, ha hívnak.”

A kerekasztal-beszélgetés során arra is fény derült, miért nem segít már a Voltaren, valamint az irányító részletesen is beszélt a döntése hátteréről. Aztán az is szóba került, valóban népszerű-e a szurkolók körében, és ha igen, akkor miért vált azzá – erről a korábbi csapattárs, Ilyés Ferenc is elmondta a véleményét. Emellett felelevenítette, hogyan tudta meg 2016-ban, hogy Talant Dujshebaev nem számol vele az Eb-n, elárulta, melyik volt a legnagyobb ünneplése a válogatottal, amely során többen is megsérültek, továbbá, azt is elmondta, látja-e valakiben önmagát a mostani fiatalok közül.

A 198-szoros válogatott irányító néhány évvel ezelőtt így elevenítette fel az NSO Tv-nek a 2012-es londoni olimpián, az Izland elleni negyeddöntőben lőtt gólját, amellyel az utolsó másodpercekben hosszabbításra mentette a meccset. S amelyet a magyar válogatott kétszeri hosszabbítás után megnyert.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

„A kezelés sajnos elvesztette a hatását” – újabb terápia vár Zsiga Gyulára

Kézilabda
2026.09.17. 17:30

Munka a kézilabda-válogatottnál – Sótonyi László volt a Szabaddobás vendége

Kézilabda
2026.09.16. 13:19

„Bence szeme az enyém, de a gyorsaságát szerencsére Gézától örökölte”

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:41

Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza a Valladolidba

Kézilabda
2026.09.12. 21:54