Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

V. H. L.V. H. L.
2025.10.21. 10:33
Fotó: Getty Images
A dán kézilabda-szövetség a svédekkel és a norvégokkal szövetkezve azt szeretné elérni, hogy női kézilabdázóinak ne kelljen fehér rövidnadrágot viselniük a világbajnoki mérkőzéseken.

Szokatlan, ámde érthető kéréssel fordultak a Nemzetközi Kézilabda-szövetséghez (IHF) a dánok a női kézilabda-világbajnokság előtt: azt szeretnék elérni, hogy a szervezet szabályban garantálja, hogy a játékosoknak ne kelljen fehér rövidnadrágban pályára lépniük a világversenyen. A jelenlegi szabályok kimondják, hogy minden résztvevő válogatottnak két, egy világos, illetve egy sötét sortos meccsszerelést kell biztosítania, ám előbbi a kézilabdázónők körében nem igazán népszerű, mert átüt rajta a vér – írja honlapján a dán TV2.

„Régóta meg akarjuk változtatni ezt a szabályt, és most hivatalos kérelmet nyújtottunk be az IHF-hez. Mindent megteszünk, hogy a dán válogatott fekete, piros vagy egyéb sötét színű nadrágban játsszon” – mondta Mette Vestergaard, a dán szövetség alelnöke.

Az ügyben a dánokkal szolidaritást vállaltak svéd és norvég kollégáik is.

„Személy szerint nekem ez borzasztóan zavaró és kínos, és a menstruációs ciklust nem tudjuk befolyásolni” – idézi a portál a Győri Audi ETO KC norvég átlövőjét, Veronica Kristiansent, aki januárban adott életet második gyermekének, Odinnak.

Cikkében a TV2 megjegyzi: nem a dánok az elsők, akik ezzel a kéréssel fordulnak a nemzetközi szövetséghez, ám a szervezet még semmit nem tett az ügyben – legalábbis hivatalosan nem – s a 2024-es párizsi olimpián is fehér nadrágban kellett játszania Dániának a norvégok ellen.

„Úgy érezzük, írásba kell foglalni a szabályváltoztatást, mert semmi nem történt az ügyben. Elfogyott a türelmünk, szabályba kell foglalnunk a világos rövidnadrágok kitiltását a versenyekről” – fogalmazott Mette Vestergaard.

A nemzetközi szövetség részéről Adrian Costeiu, a sajtóosztály munkatársa szólalt meg az ügyben, kijelentve, hogy igyekeznek eleget tenni a dánok kérésének.

„A dánok piros, fehér és fekete rövidnadrágokat regisztráltak a vb-re. Mindent megteszünk, hogy Dánia és a jelenlegi szabályt nehezményező országok piros, fekete vagy egyéb sötét színű sortban játszhassanak, ha ezt a sorsolás és a körülmények megengedik.”

 

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.16. 13:08

A dán kapuslegenda szerint Roberto Martínez újabb válogatottat tesz tönkre

Foci vb 2026
2026.06.18. 16:36

Horvát–spanyol és dán–szlovén csata lesz – kisorsolták a férfi kézilabda-vb csoportbeosztását

Kézilabda
2026.06.10. 19:01