Az FTC elleni blama után bejelentették, hogy távozik a Brest női kézilabdacsapatának vezetőedzője

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.20. 20:40
null
Raphaëlle Tervel az idény végén távozik a Bresttől (Fotó: Imago Images)
A Brest Bretagne Handball csütörtökön bejelentette, hogy az idény végén távozik a francia kézilabdaklubtól Raphaëlle Tervel vezetőedző és Sandrine Mariot-Delerce másodedző.

A Brest rövid közleményben számolt be a döntésről, idézve a klubelnök Gérard Le Saint szavait: „Miután nézetkülönbség alakult ki a szakmai terveket illetően, a klub vezetősége, valamint a szakmai stáb két tagja, Raphaëlle Tervel és Sandrine Mariot-Delerce közös megegyezéssel arra jutott, hogy az idény végén véget vetnek az együttműködésnek.”

Tervel visszavonulásáig, 2012 és 2014 között a Győri Audi ETO KC játékosa volt, amellyel két Bajnokok Ligáját nyert, majd a 2022–2023-as idényben másodedzőként dolgozott a kisalföldi klubnál. A Brest irányítását tavaly vette át, a csapattal ezüstérmet szerzett a francia élvonalban, míg a BL-ben a negyeddöntőben búcsúzott a Metzcel szemben.

A mostani évadban különösebb panasz nem lehet az eredményekre, az együttes kilenc forduló után még hibátlan a bajnokságban, a BL-ben pedig hét mérkőzésen át őrizte százszázalékos mérlegét. A remek sorozat vasárnap szakadt meg, miután kilencgólos előnyről 29–28-ra kikapott a Ferencvárostól, ám még így is vezeti a B-csoportot.

Kézilabda
2025.11.16. 17:32

Az FTC kilencgólos hátrányból fordított a Brest ellen a női kézilabda BL-ben

Már-már valószerűtlen módon, de a nagy bravúr csak meglett a zöld-fehéreknek, akik így bizakodva várhatják a január-februári folytatást

 

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
2026.09.25. 11:22

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Európai kézilabdaligák: Kácsor és Farkas öt, Pődör négy gólt szerzett

Kézilabda
2026.09.13. 21:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Golovin kihirdette keretét – rájuk számít az Eurokupa négyes döntőjében

Kézilabda
2026.09.09. 12:27