Bodó Richárd az RK Zagreb legyőzése után: Az eredmény nem tükrözi a valóságot

Vágólapra másolva!
2025.11.28. 09:26
null
Bodó Richárd nem ragadtatta el magát (Fotó: Török Attila)
A végeredmény alapján simán nyert az OTP Bank-Pick Szeged az RK Zagreb ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, ám a csütörtöki mérkőzés korántsem volt zökkenőmentes – ebben Bodó Richárd és Mikler Roland is egyetértett.

Mint beszámoltunk róla, az OTP Bank-Pick Szeged 32–26-ra felülmúlta az RK Zagrebet, ám a magyar csapat a siker ellenére nem a legjobb arcát mutatta – ehhez persze az ellenfél is kellett.

„Egyáltalán nem volt egyszerű mérkőzés, az eredmény nem tükrözi a valóságot. A zágrábiak elfáradtak a végén, ezért lett ekkora a különbség. Mindenesetre nagyon fontos két pontot húztunk be. Így már megvan a továbbjutás, a kérdés az, hogy hányadik helyen zárjuk a csoportkört. A lehető legtöbb pontot szeretnénk begyűjteni, még a Magdeburg ellen sem feltartott kézzel megyünk majd” – értékelt az összecsapást követően a szegediek balátlövője, Bodó Richárd.

A rutinos kapus, Mikler Roland így fogalmazott a meccs kapcsán: „A végén dolgoztunk meg ezért a különbségért, a mérkőzés korábbi szakaszaiban nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. Voltak nehéz periódusaink, nem a legjobb formánkban játszottunk, de az eredménnyel azért elégedettek lehetünk. Az ellenfél ütött-vágott, kemény csata volt, de szerencsére senki nem sérült meg. A Magdeburg otthonában felszabadultan játszhatunk, ez a mi malmunkra hajthatja a vizet.”

Mikler Roland szerint van esély a Magdeburg ellen (Fotó: Török Attila)

A Szeged a Bajnokok Ligája-címvédő előtt a NEKA-hoz látogat szombaton az NB I-ben.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
9. FORDULÓ
B-CSOPORT
OTP Bank-Pick Szeged–RK Zagreb (horvát) 32–26 (16–16)
Szeged, 4600 néző. Vezette: Boricsics, Markovics (szerbek) 
SZEGED: Mikler R. – M. SOSTARIC 9 (3), Garciandia 3, Kalaras, Mackovsek 1, Frimmel 3, Kukics 2. Csere: THULIN (kapus), Smárason 2, TOTO 4, Nikolics 1, Bodó 1, JELINIC 6. Edző: Michael Apelgren
ZAGREB: Szuljevics – GLAVAS 6 (4), Chovrebadze, BELJAVSZKIJ 7, Walczak, Gavric, Szaduszki 2. Csere: Grbavac (kapus), Gojum, Topic 4, Kavcic 2, Tufegdzsics, Pavlovic 3, Faljic, Cavar 2. Edző: Nenad Sostaric
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 9. p.: 5–3. 14. p.: 8–6. 20. p.: 9–10. 25. p.: 12–13. 28. p.: 15–15. 33. p.: 17–17. 36. p.: 18–19. 39. p.: 20–21. 43. p.: 23–22. 49. p.: 24–25. 52. p.: 26–25. 54. p.: 28–26. 56. p.: 30–26. 58. p.: 31–26
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4

    
1. Magdeburg

9

9

296–247

+49

18

2. Barca

9

8

1

290–240

+50

16

3. Wisla Plock

9

6

3

269–265

+4

12

4. SZEGED

9

5

4

277–253

+24

10

5. Paris SG

9

3

6

281–286

–5

6

6. GOG

9

3

6

280–307

–27

6

7. Peliszter

9

2

7

232–283

–51

4

8. Zagreb

9

9

244–288

–44

0

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

A Sport Bild szerint Palasics Kristóf a Szeged kézilabdacsapatához igazol

Kézilabda
2026.01.29. 18:19

Férfi kézilabda Eb: Bodó szerint az első három mérkőzés teljesen rendben volt

Kézilabda
2026.01.21. 15:34

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézi: Izlandról Franciaországba került a szegedi irányító

Kézilabda
2026.01.20. 14:33

Bodó Richárd csak úgy tud bizonyítani, ha a pályán van

Kézilabda
2026.01.18. 08:52

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
2026.01.17. 23:55

Chema Rodríguez: Nagyon fontos megnyerni az első meccset egy ilyen tornán

Kézilabda
2026.01.16. 22:39
Ezek is érdekelhetik