Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

T. Z.T. Z.
2025.11.14. 14:45
null
Dean Bombac (Fotó: IHF)
Egyik legjobbját veszítheti el a férfi kézilabda NB I-ben szereplő ETO University. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Hírportál információi szerint ugyanis a csapat szlovén klasszisa, Dean Bombac elhagyhatja az együttest, ahol a továbbiakban nem számítanak a játékára. A keringő hírekre most a klub és a Széchenyi István Egyetem is reagált, noha igazi konkrétum egyik közleményben sem olvasható az üggyel összefüggésben .

Az ETO University vezetése és a többségi tulajdonos Széchenyi István Egyetem is reagált a terjedő hírekre, valamint a szurkolók nyílt levelére, amelyben többek között a klasszis játékossal szembeni bánásmódot sérelmezték – szúrta ki a Kisalföld.

A két közleményt most változtatás nélkül közöljük:

Az ETO University közleménye

„Az elmúlt időszakban a Győri ETO University Handball Teamet érintő sajtóhírek kapcsán hangsúlyozzuk, hogy a klub és a csapat működésével, életével és belső ügyeivel kapcsolatos információkról – ahogy eddig, úgy a jövőben is – minden esetben kellő időben, hivatalos csatornáinkon keresztül tájékoztatjuk a közvéleményt. Gyakorlatunkhoz híven a folyamatban lévő ügyet annak lezárásáig ezúttal sem kommentáljuk. Amint lehetőség nyílik információt nyújtani a nyilvánosság részére, természetesen haladéktalanul megtesszük, addig is kérjük a szurkolók türelmét és megértését.

Klubunk továbbra is elkötelezett a szezon elején kitűzött célok elérése mellett. Az évad eddigi eredményeit értékelve a klubvezetés a szakmai stábbal egyetértésben eszközölt több változást is a keretben. Továbbra is valljuk, hogy kizárólag az elkötelezett, alázatos, nyugodt munkavégzés hozhatja meg a gyümölcsét, azaz céljaink elérését. Az egyéni érdekek soha nem állhatnak a csapat és a klub érdeke előtt, hiszen senki és semmi nem lehet több vagy nagyobb, mint maga a klub.

A szurkolói nyílt levél tartalmát sajnálattal olvastuk, de hiszünk abban, hogy csak együtt, közösen tudunk a céljainkért sikeresen küzdeni. Ahogy eddig is, úgy a soron következő bajnoki meccsünkön, november 15-én, a Szigetszentmiklós ellen is várunk mindenkit szeretettel a Magvassy Mihály Sportcsarnokba, hogy közösen szurkoljuk ki a győzelmet.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a klub anyagi helyzete stabil, rendezett, ezért a megszűnésre, szétesésre való utalásokat határozottan visszautasítjuk.

Klubunk a szurkolók, valamint az eddigi és a jövőbeni buzdításuk iránti tisztelet jegyében a jelenlegi, Dean Bombac kapcsán felmerült ügyben a folyamatban lévő sportszakmai kérdések felülvizsgálatának lezárulta után személyes egyeztetésre hívja a szurkolói csoport képviselőit, hogy elsőként velük ismertesse a döntést, amelyet a keret átalakítása kapcsán fogunk meghozni.”

A Széchenyi Egyetem közleménye

„A Széchenyi István Egyetem kiemelten fontosnak tartja a sportot és a sport által közvetített értékeket, amit számos eszközzel – köztük az élsportolóknak nyújtott kettős életpályamodellel – támogat. Intézményünk régóta arra törekszik, hogy hallgatóink és közösségünk tagjai számára példaképeket és magas színvonalú sportéletet biztosítson – így a kézilabda iránti elkötelezettségünk is töretlen.

Az ETO University Handball Team férfi kézilabdacsapat szakmai munkáját a klub menedzsmentje látja el. Többségi tulajdonosként egyetemünk tiszteletben tartja a klub szakmai autonómiáját, és nem kíván beavatkozni a napi működésbe vagy a játékosokat érintő döntésekbe. A szurkolók által felvetett kérdésekre, észrevételekre minden esetben a klub vezetése tud hiteles és részletes választ adni.

A szóban forgó üggyel kapcsolatban természetesen tájékozódtunk az ETO University HT vezetésétől. Információink szerint Dean Bombac kapcsán valóban felmerültek olyan szakmai kérdések, amelyek kivizsgálása jelenleg folyamatban van. Erről a klub ad hivatalos tájékoztatást.

Egyetemünk nagyra értékeli a szurkolók elkötelezettségét, kitartását és azt a közösségformáló erőt, amelyet évek óta tanúsítanak a csapat mellett. A sportközösség összetartása minden klub számára kiemelten fontos érték. Bízunk abban, hogy a jelenlegi helyzet rendezése után a csapat és a szurkolói közösség együtt folytatja azt az építkező munkát, amelyre Győr és az ETO hagyományai is köteleznek” – írta a közleményt nyilvánosságra hozó Kisalföld.

 

Legfrissebb hírek

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
11 órája

Férfi kézi: Tatabányán folytatja a Ferencváros fiatal beállója

Kézilabda
2026.06.23. 12:56

A Veszprém lett a bajnok, a Budakalász adta a gólkirályt – a férfi kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.20. 12:18

Férfi kézi NB I: az FTC helyett a Szigetszentmiklós edzője lesz Kilvinger Bálint – hivatalos

Kézilabda
2026.06.17. 15:27

Az FTC-től szerződtetett beállót az ETO férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.16. 17:23

Férfi kézi NB I: a Tatabánya válogatott beállót, a Győr gólkirályt igazol

Kézilabda
2026.06.04. 16:06

A Veszprém a Szeged fölé nőtt, de mi vár rá a következő idényben?

Kézilabda
2026.06.04. 08:40

Érzelmes búcsú: Ligetvári Patrik mezcserével köszönt el Bodó Richárdtól – videó

Kézilabda
2026.06.03. 09:45
Ezek is érdekelhetik