„Nagyjából úgy történt minden, ahogyan elterveztem” – Debreczeni-Klivinyi Kinga 11 hónap után újra a pályán

K. Zs.K. Zs.
2025.11.04. 09:31
null
Debreczeni-Klivinyi Kinga a NEKA elleni mérkőzésen (Fotó: Budaörs Handball/Pozsonyi Roland)
Ahogyan a jegyzőkönyvből kiolvasható volt, a Budaörs női kézilabdázóinak hétvégi győzelméből már kivette a részét Debreczeni-Klivinyi Kinga is – a tizenegy hónap után, immár kétgyermekes családanyaként visszatérő válogatott játékos egy gólt is szerzett a NEKA ellen 34–23-ra megnyert NB I-es mérkőzésen.

„Nagyjából úgy történt minden, ahogyan elterveztem – idézi a budaörsiek hivatalos honlapja Debreczeni-Klivinyi Kingát, akit hatalmas taps fogadott a pénteki mérkőzésen. – Volt benne már rutinom, bár a kétgyermekes felállás a sok-sok öröm mellett új kihívást is jelent. Négyhetes volt Liza, amikor elkezdtem futkározni, majd gyógytornáztam és erősítettem. Fizikailag nem érzem magam lemaradva, nyilván még gyorsulnom kell, hogy maximálisan fel tudjam venni a ritmust. Ezenkívül a lövőerőmet szeretném még visszaépíteni.”

A válogatott irányító júliusban szülte meg második kislányát, október közepétől már teljes értékű edzésmunkát végez a csapattal, és a bajnoki sorsolás ismeretében a NEKA elleni visszatérésre készült.

„Izgatott voltam a lehető legjobb értelemben, már egy nappal a mérkőzés előtt összekészítettem otthon mindent a meccsnapra. Nagyon élveztem minden percét, egyáltalán nem úgy éreztem magam, mint aki tizenegy hónapja játszott legutóbb tétmeccset. Pluszlendületet adott, hogy tényleg jól tudtam beszállni és folyamatosan léptünk el az ellenféltől. Önbizalom szempontjából óriási szükségünk volt már erre a két pontra.”

Debreczeni-Klivinyi a folytatást illető terveiről is beszélt röviden:

„Sok munka vár még rám, de elhivatott vagyok. A szerződésem a szezon végéig szól, de hosszabb távon tervezek. Ha a testem is összhangban lesz a vágyaimmal, akkor még éveken át erősíteném a budaörsi csapatot.”

Az idényben eddig hét bajnoki mérkőzést lejátszó budaörsieknek ez volt az első győzelmük, három pontjukkal a 12. helyen állnak a 14 csapatos mezőnyben.

Kézilabda
2025.10.31. 19:46

Idénybeli első győzelmét aratta a Budaörs a női kézi NB I-ben

Tizenegy góllal múlták felül a NEKA-t.

 

 

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
12 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36