Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Vágólapra másolva!
2025.12.23. 20:28
null
Az esztergomiak nagy csatában harcolták ki a továbbjutást (Fotó: Mol Esztergom)
A Mol Esztergom idegenben 22–22-es döntetlent játszott az Alba Fehérvár KC-val a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójának keddi összecsapásán, így a szabályok értelmében a vendégegyüttes jutott a legjobb nyolc közé.

Parázs csatát vívott egymással a két csapat, egy nappal szenteste előtt.

Az első félidőben három góllal vezettek az esztergomiak, az összecsapás azonban az utolsó másodpercekig nyílt maradt. Az 57. percben két góllal vezetett a vendégegyüttes, azaz a szabályok értelmében a Fehérvárnak ekkor már három gólra lett volna szüksége a továbbjutáshoz. 

Az utolsó másodpercek azonban óriási izgalmakat hoztak: 52 másodperc volt hátra, amikor a hazaiak kiegyenlítettek, és négy másodperccel a vége előtt támadhattak is a győzelemért. Gólt azonban nem tudtak szerezni, így maradt a 22–22-es döntetlen, ami a szabályok értelmében a vendég Esztergom továbbjutását jelentette.

Az Esztergomnál a magyar válogatott Faragó Lea hét góllal zárt, Horváth Fanni pedig ötször talált be a fehérváriak kapujába. A hazaiak legeredményesebb játékosa a hatgólos Katarina Pavlovic volt.

Mint ismert, a Kisvárda múlt csütörtökön 32–26-ra nyert a másodosztályú egri Eszterházy SC otthonában. A Vác szombaton 34–32-es sikerrel távozott Budaörsről, a Mosonmagyaróvár hétfőn 38–25-re verte a házigazda NEKA-t, az NB I/B-ben veretlenül listavezető MTK pedig meglepetésre 38–26-re múlta felül a vendég Szombathelyi KKA-t. A címvédő Ferencváros, a bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC és a szintén BL-szereplő Debrecen a legjobb nyolc között kapcsolódik be a hazai kupaküzdelmekbe. 

A következő forduló, vagyis a negyedöntő sorsolását január 5-én tartják.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ
Alba Fehérvár KC–Mol Esztergom 22–22 (8–11)
Ld: Pavlovic 6, Smbatian 5, ill. Faragó L. 7, Horváth F. 5

 

Legfrissebb hírek

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
14 órája

A Mosonmagyaróvár és az MTK is 38 gólt lőve nyert a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
Tegnap, 19:23

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2025.12.21. 22:29

Európai kézilabdaligák: tíz magyar gól a spanyol férfiligában

Kézilabda
2025.12.20. 22:01

Budaörsön jutott negyeddöntőbe a Vác a női kézi Magyar Kupában

Kézilabda
2025.12.20. 20:11

Nemzetközi porondon íródik tovább az esztergomi tündérmese

Kézilabda
2025.12.20. 15:39

Férfi kosár NB I: magabiztos második félidejének köszönhetően zsinórban negyedszer nyert az Alba

Kosárlabda
2025.12.19. 19:52
Ezek is érdekelhetik