Női kézi: távozik a Lokitól a magyar válogatott szélső

V. H. L.V. H. L.
2025.12.16. 11:12
null
Grosch Vivien (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Három év után távozik a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatától Grosch Vivien, aki a nyáron szerződése lejártával hagyja el a legutóbbi idényben a bajnokság 4. helyén végző hajdúsági alakulatot.

Idén januárban egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá Grosch Vivien a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatánál, ám a plusz egyéves opciót a felek nem érvényesítik, így a válogatott szélső 2026 nyarán távozik – jelentette be hivatalos honlapján a debreceni klub.

A Dunaújváros utánpótlásában nevelkedett, a Váci NKSE-nél is játszó Grosch 2023 nyarán az MTK-tól érkezett a cívisvárosba, a 2024–2025-ös évadban a bajnokság 4. helyén végző DVSC színeiben eddig 85 tétmérkőzésen 151-szer talált az ellenfelek kapujába, s debreceni évei alatt a magyar válogatottban is bemutatkozott.

„Sajnálom, hogy így alakult, de az élet úgy hozta, hogy jövőre már nem a Loki színeiben fogok szerepelni – mondta a bejelentés apropóján a 28 éves játékos. – Szerettem, szeretek itt lenni Debrecenben, sok mindent kaptam a klubtól és a szurkolóktól, de várom már az új kihívásokat. Addig azonban még vannak céljaink, amelyeket szeretnénk elérni, és azokért én is meg fogok tenni mindent!”

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55