
A felkészülés hajrájában két fontos játékos is kiesett a magyar férfi kézilabda-válogatott keretéből, akik pedig biztos utazók lettek volna Kristianstadba (és onnan reményeink szerint Malmőbe). Előbb a jobbszélső Krakovszki Zsolt szenvedett súlyos bokasérülést edzésen, gyorsan meg is műtötték, és a románok elleni győri edzőmérkőzést már a lelátóról nézte begipszelt lábbal.
Szerdán kiderült, hogy a csapatkapitány Bánhidi Bence, aki tíz éve minden világversenyen ott volt a nemzeti csapatban, ezúttal itthon marad, mert nem jött rendbe százszázalékosan a térde. A szakmai stábbal közösen úgy ítélték meg, inkább nem kockáztatnak, hogy világklasszis beállónk teljes értékű játékosként térjen majd vissza. Bánhidi távollétében ezúttal két legjobb védőnk veszi át a csapatkapitányi feladatokat, az első számú Sipos Adrián lesz, a helyettese pedig Ligetvári Patrik.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány egyébként is különleges torna előtt áll, hiszen lesz alkalma kísérletezni. Egyrészt ez az első világversenye, amikor nem számíthat korábbi két meghatározó játékosára, a kapus Mikler Rolandra és az irányító Lékai Mátéra – egy éve Horvátországban még mindketten ott voltak a csapatban, a kapitány éveken át támaszkodhatott a rutinjukra. Az utódaik ugyanakkor már megvannak, kapusposzton Palasics Kristóf és Bartucz László a német Bundesligában is csapattársak, s remekül kiegészítik egymást, Andó Arián pedig ideális választásnak tűnik melléjük, mert teljesen más stílusú kapus, mint a másik kettő, Chema Rodríguez pedig szereti, ha minél több taktikai lehetősége van.
Irányítóposzton Fazekas Gergőt már nem kell bemutatni senkinek, évek óta az első számú klubjában és a nemzeti együttesben is, mellette az évek óta légiósként játszó Hanusz Egon is bizonyított, a hozzájuk csatlakozó Lukács Péter pedig előtt óriási lehetőség áll, hogy szintet lépjen és megragadjon a válogatottban, amire régóta vár, és amihez minden képessége megvan.

Bánhidi pótlása nem lesz könnyű, de Rosta Miklósnak ideje bizonyítania, hogy képes előrelépni, és ellátni az első számú beálló feladatát. Az biztos, hogy a Dinamo Bucuresti légiósa megérett a feladatra, esetében inkább a helyettesítés lesz a kérdés, hiszen Chema hozzászokott, hogy két remek játékosa van a poszton, ezúttal viszont az is lehet, hogy Sipost támadásban is beveti, ahogy olykor melsungeni edzője, Papp Tamásnak pedig ki kell lépnie a beugró szerepkörből, mert nagy szükség lehet a segítségére ezen a kulcsposzton.
A csapat gerince azonban együtt maradt, így reális cél a továbbjutás, az első meccsen, péntek este Lengyelország ellen már sok minden eldőlhet. Papíron esélyesebbek vagyunk, azonban az első mérkőzés nehézségére és fontosságára épp szövetségi kapitányunk szokta felhívni a figyelmet minden világverseny előtt.
![]() – Mire lehet képes a válogatott az Európa-bajnokságon? – Hogyan érezte magát a felkészülés alatt, különösképp a románok elleni győri ráhangoló mérkőzésen? – Sokan vannak itt az ön korosztályából, amelyik a junior-vb-n ezüstérmes lett. Mi teszi a generációját különlegessé, mi lehet az a plusz, amit már a felnőttek között, az Eb-n is hozzá tudnak majd tenni? – Milyen stílusú irányítónak tartja magát Fazekas Gergőhöz képest? – Nemrég bejelentették, hogy Dika Mem jövő nyártól a német Füchse Berlinben folytatja. Mi a véleménye erről az átigazolásról, mennyire vágyik ön személy szerint a Bundesligába? |
| „Most már tényleg a fiatal játékosaink vannak többségben, de úgy érzem, kellő tapasztalatuk van hozzá, hogy megoldják a rájuk váró feladatot. Chema Rodríguez mindenkiben ugyanúgy bízik, próbálunk minél eredményesebben játszani, mindenki hajt és küzd a másikért. A védekezésünk elég összetett rendszerű, de keménynek is kell lennünk, mert abból tudunk majd rohanni. Támadásban is jó variációink vannak, bárkivel felvehetjük a versenyt. Szeretnénk továbbjutni a csoportból és pontokat vinni a középdöntőbe.” |
A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRA
KAPUSOK
ANDÓ ARIÁN

A nemsokára 27 éves kapus megérett a nagyobb feladatokra, a mostani idény előtt igazolt Tatabányára, és rögtön jó teljesítményt nyújt. Különleges védési stílusának egyik legfontosabb eleme a helyezkedés és az apró, de villámgyors kar- és lábmozdulatok.
Született: 1999. január 29., Pásztó
Klubja: Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly: 189 cm/83 kg
Válogatottság/gól: 11/0
Eb-mérkőzések száma/gól: 2/0
BARTUCZ LÁSZLÓ

Az elmúlt három évben került vissza a nemzeti csapatba, ő a tökéletes példája annak az állításnak, mely szerint a kapusok 30 év felett érik el a csúcsteljesítményüket. Az ősszel már a világ legerősebb bajnokságában, a Bundesligában eshet le a rajongók álla a látványos, ziccerekbe „beleugrálós” védéseitől.
Született: 1991. november 5., Orosháza
Klubja: MT Melsungen (német)
Magasság/testsúly: 194 cm/97 kg
Válogatottság/gól: 44/0
Eb-mérkőzések száma/gól: 14/0
PALASICS KRISTÓF

A következő évtizedben ugyanúgy kisajátíthatja magának a kapusposztot, mint ahogyan előtte Mikler Roland, még előtte Fazekas Nándor. Nagy termetű kapus, aki ha elkapja a fonalat, nem könnyű túljárni az eszén. Imád új kézilabda-kultúrát megismerni, a spanyol és a portugál után az elmúlt fél évben már a német bajnokságban pallérozódik.
Született: 2002. április 19., Kistarcsa
Klubja: MT Melsungen (német)
Magasság/testsúly: 199 cm/104 kg
Válogatottság/gól: 36/1
Eb-mérkőzések száma/gól: 6/0
JOBBSZÉLSŐK
IMRE BENCE

A legtöbben az előző Európa-bajnokságon ismerték meg a nevét, amikor menet közben cserélte be Chema Rodríguez, és az első mérkőzésein nem hibázott lövést. Ezzel a teljesítményével a világ legjobb csapatainak a figyelmét is felkeltette, azóta a német THW Kielben is számolatlanul szórja a gólokat. A nyáron hazatér, és a Veszprém sikereiért küzdhet.
Született: 2002. október 15., Budapest
Klubja: THW Kiel (német)
Magasság/testsúly: 186 cm/75 kg
Válogatottság/gól: 37/167
Eb-mérkőzések száma/gól: 6/20
RODRÍGUEZ PEDRO

Chema Rodríguez nem véletlenül ragaszkodik hozzá, hiszen amellett, hogy stabil jobbszélső, védekezésben zavaróként is képes kiemelkedő teljesítményre. 2016 óta él Magyarországon, Tatabánya előtt megfordult Szegeden és Balatonfüreden is, honosítását követően 2021-ben ölthette magára először a címeres mezt.
Született: 1990. augusztus 22., Vigo (Spanyolország)
Klubja: Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly: 197 cm/90 kg
Válogatottság/gól: 50/123
Eb-mérkőzések száma/gól: 3/9
SZILÁGYI BENJÁMIN

A szegedi születésű és nevelésű fiatal az Eb előtti felkészülési meccsen rögtön hatalmas szenvedéllyel vetette bele magát a románok elleni csatába. Bátran próbálkozott, háromszor is betalált. Ha Imre Bence nem épül fel, nem fog visszariadni a lehetőségtől. Klubjában a horvát gólvágó Mario Sostarictól tanulhat és a BL-ben is egyre többet játszik.
Született: 2003. május 18., Szeged
Klubja: OTP Bank-Pick Szeged
Magasság/testsúly: 189 cm/85 kg
Válogatottság/gól: 1/3
Eb-mérkőzések száma/gól: –
JOBBÁTLÖVŐK
ILIC ZORAN

A jövő megérkezett! A nemrég Győrben elbúcsúztatott 173-szoros válogatott Ancsin Gábor már nincs, így két 2002-es születésű jobbátlövő bizonyíthatja tehetségét. A veszprémi nevelésű Ilic Zoran korábban a német HSV Hamburgnál is megfordult, az őszt már a lengyel bajnok Wisla Plockban töltötte olyan poszttárs mellett, mint a francia Melvyn Richardson.
Született: 2002. január 2., Zenta
Klubja: Orlen Wisla Plock (lengyel)
Magasság/testsúly: 197 cm/96 kg
Válogatottság/gól: 52/88
Eb-mérkőzések száma/gól: 8/7
ÓNODI-JÁNOSKÚTI MÁTÉ

A fürge léptű jobbátlövőt sajnos többször is sérülés sújtotta, de tehetsége alapján nem kérdés, hogy helye van a nemzeti csapatban. Ahogyan Ilicnek, úgy neki is nagy lehetőség a bizonyításra ez a kontinensviadal, az ősszel már a fizikailag megterhelő francia bajnokságban szerzett értékes rutint a középmezőnybe tartozó Nimes csapatában.
Született: 2002. június 17., Budapest
Klubja: USAM Nimes (francia)
Magasság/testsúly: 193 cm/92 kg
Válogatottság/gól: 18/37
Eb-mérkőzések száma/gól: –
IRÁNYÍTÓK
FAZEKAS GERGŐ

Már a világbajnokságon is ő volt a nemzeti csapat kezdő irányítója, de most új helyzet, hogy nem lesz ott mögötte a 198-szoros válogatott Lékai Máté. Félteni azért nem kell őt, minden képessége megvan hozzá, hogy vezér legyen, lásd a Plockban ősszel a PSG vendégeként dobott győztes gólja, vagy a Kielce elleni rangadón szerzett „tízese”.
Született: 2003. október 31., Budapest
Klubja: Orlen Wisla Plock (lengyel)
Magasság/testsúly: 190 cm/85 kg
Válogatottság/gól: 49/91
Eb-mérkőzések száma/gól: 8/18
HANUSZ EGON

Csurgó-nevelésűként jutott nagyon magasra, légióskodott már Németországban és Portugáliában is, jelenleg a francia Cesson-Rennes-ben kézilabdázik. Az ősszel új klubja harmadik legeredményesebbje volt a francia ligában (52 gól, 107 assziszt). Fazekashoz hasonlóan ő is megszerezheti 100. gólját a válogatottban az Eb-n.
Született: 1997. szeptember 25., Nagyatád
Klubja: Cesson-Rennes (francia)
Magasság/testsúly: 177 cm/90 kg
Válogatottság/gól: 63/93
Eb-mérkőzések száma/gól: 11/10
LUKÁCS PÉTER

Imre Bencével és Ónodi-Jánoskúti Mátéval az FTC utánpótlásából jött, nagy élmény lehet a három barátnak, hogy mindannyian eljutottak a felnőttválogatottba. Lukácsban óriási a potenciál, évről évre fejlődik, a norvég Elverumban már a harmadik idényét tölti, az Európa-ligában 45 gólt szerzett, volt 11 gólos meccse is az ősszel.
Született: 2002. július 30., Budapest
Klubja: Elverum (norvég)
Magasság/testsúly: 190 cm/85 kg
Válogatottság/gól: 5/4
Eb-mérkőzések száma/gól: –
PERGEL ANDREJ

Annyira könnyed, légies lövőtechnikája és lábmunkája van, ami – kiegészítve a váratlan megoldásaival – nagyon izgalmas játékossá teszi őt. Az erősségei alapján sokkal inkább tűnik egy Simon Pytlick típusú balátlövőnek, mint klasszikus irányítónak. Tavaly májusban, a szlovákok elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be a válogatottban, így tornaújoncként várhatja az Eb-rajtot.
Született: 2003. június 18., Zenta
Klubja: CS Ciudad de Logrono (spanyol)
Magasság/testsúly: 197 cm/85 kg
Válogatottság/gól: 4/11
Eb-mérkőzések száma/gól: –
BEÁLLÓK
BÁNHIDI BENCE

A magyar válogatott csapatkapitánya a legutóbbi Európa-bajnokság legjobb beállója volt, azonban most sajnos úgy néz ki, hogy a teljes tornát ki kell hagynia. Sérülése miatt a csoportkörben biztosan nem fog pályára lépni. Ha a többiek kiharcolják a továbbjutást, a középdöntőre lehet, ő is elutazik, nagy kérdés, egy hét múlva milyen állapotban lesz.
Született: 1995. február 9., Győr
Klubja: OTP Bank-Pick Szeged
Magasság/testsúly: 204 cm/110 kg
Válogatottság/gól: 131/403
Eb-mérkőzések száma/gól: 27/93
PAPP TAMÁS

Az a jól védekező beálló, aki a gyors indításokra is az elsők között ér fel, igazi kincs – Papp is hasonló profilú játékos. Pergelhez és Szilágyihoz hasonlóan ő is tornaújonc, várhatóan nem róla fognak szólni az Eb-hírek, de nem árt megismerkednie a nagy tornák légkörével, mert nemsokára állandó résztvevőjük lehet.
Született: 2002. november 11., Budapest
Klubja: Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly: 183 cm/95 kg
Válogatottság/gól: 4/9
Eb-mérkőzések száma/gól: –
ROSTA MIKLÓS

Bánhidi Bence sérülése miatt kulcsszereplője lesz válogatottunk játékának a következő hetekben, előre kell lépnie. Ugyan csapatának, a román Dinamo Bucuresti-nek nem volt jó ősze, nem érzi magát rossz formában. Ezt a győri, románokkal vívott felkészülési meccsen is bizonyította, amelyen könnyedén került helyzetbe, és hat gólt szerzett.
Született: 1999. február 14., Győr
Klubja: Dinamo Bucuresti (spanyol)
Magasság/testsúly: 203 cm/110 kg
Válogatottság/gól: 83/227
Eb-mérkőzések száma/gól: 18/29
SIPOS ADRIÁN

A Melsungenben szépen fejlődött, s a védekezésnek még nagyobb mestere lett. Sokkal tisztábban látja el a hármas védői szerepkörét, mint amikor még a Veszprémben kézilabdázott. Amikor bent marad támadásban, akkor is eredményes tud lenni, a Bundesligában a gyors lefordulásból szerzett góljai száma jelentősen megnövekedett. Bánhidi hiánya miatt talán támadásban is számolnak vele.
Született: 1990. március 8., Szombathely
Klubja: MT Melsungen (német)
Magasság/testsúly: 198 cm/104 kg
Válogatottság/gól: 102/48
Eb-mérkőzések száma/gól: 18/5
BALÁTLÖVŐK
BODÓ RICHÁRD

Nincsen olyan formában, mint mondjuk a 2023-as világbajnokságon, amikor 44 gólt szerezve csapatunk legeredményesebbje volt. Chema Rodríguez szövetségi kapitány bízik benne, hogy rutinjával hozzá tud tenni a csapat teljesítményéhez. A legjobb őszi BL-meccse épen a legutolsó volt, a címvédő Magdeburg kapujába ötször talált be.
Született: 1993. március 13., Mátészalka
Klubja: OTP Bank-Pick Szeged
Magasság/testsúly: 203 cm/117 kg
Válogatottság/gól: 132/380
Eb-mérkőzések száma/gól: 20/53
LIGETVÁRI PATRIK

Míg a Veszprémben csak védőként számol vele Xavier Pascual, a magyar válogatottban a másik spanyol stratéga, Chema Rodríguez támadásban is beveti. A hangsúly azért a szövetségi kapitánynál is a védőmunkája kiaknázásán van, mert abban tényleg a mezőny egyik legjobbja. Az előző idényben Ludovic Fabregasszal nehezen megbontható falat alkotott klubjában.
Született: 1996. február 13., Veszprém
Klubja: One Veszprém HC
Magasság/testsúly: 203 cm/110 kg
Válogatottság/gól: 123/94
Eb-mérkőzések száma/gól: 21/22
SZITA ZOLTÁN

A hozzá hasonlóan szintén korábbi veszprémi Szergej Koszorotovval osztozik a játékperceken Lengyelországban. Súlypontemelkedése és látványos lövőtechnikája továbbra is BL-szintű, a válogatottban épp a legutóbbi nagy torna volt a legjobbja, 28 gólt szerzett. Fazekassal összeszokott párost alkothat, Iliccsel kiegészülve összeállhat a teljes plocki hátsó trió.
Született: 1998. február 10., Veszprém
Klubja: Orlen Wisla Plock (lengyel)
Magasság/testsúly: 196 cm/92 kg
Válogatottság/gól: 95/237
Eb-mérkőzések száma/gól: 17/40
BALSZÉLSŐK
BÓKA BENDEGÚZ

A 2019-es világbajnokság óta kihagyhatatlan balszélső stabilitására ezúttal is nagy szükség lehet már a gyengébb játékerőt képviselő lengyel és olasz válogatottal szemben is. Általában csendben teszi a dolgát, három éve a vb-n szinte észrevétlenül dobott 34 gólt – ez óriási erény. Krakovszki Bencével tökéletesen kiegészítik egymást, két stabil emberünk lehet ezen a poszton.
Született: 1993. október 2., Veszprém
Klubja: Balatonfüredi KSE
Magasság/testsúly: 195 cm/85 kg
Válogatottság/gól: 106/255
Eb-mérkőzések száma/gól: 18/37
KRAKOVSZKI BENCE

Ikertestvére, a jobbszélső Zsolt rögtön az első januári edzésen súlyosan megsérült, ez saját bevallása szerint Bencét is megviselte. Az Európa-kupában és a magyar bajnokságban is szépen menetelő Tatabánya alapembere, aki a nemzeti csapatban már a tavalyi világbajnokságon átesett a tűzkeresztségen. Változatos lövőrepertoárjával a legtöbb kapusnak feladja a leckét.
Született: 2002. július 9., Győr
Klubja: Mol Tatabánya KC
Magasság/testsúly: 187 cm/84 kg
Válogatottság/gól: 20/37
Eb-mérkőzések száma/gól: 1/0
CSOPORTKÖR
Minden csoport első két helyezettje jut be a középdöntőbe.
Az Európa-bajnokság csoportjai:
A-csoport (Herning): Németország, Spanyolország, Ausztria, Szerbia
B-csoport (Herning): Dánia, Portugália, Észak-Macedónia, Románia
C-csoport (Oslo): Franciaország, Norvégia, Csehország, Ukrajna
D-csoport (Oslo): Szlovénia, Feröer, Montenegró, Svájc
E-csoport (Malmö): Svédország, Horvátország, Hollandia, Grúzia
F-csoport (Kristianstad): MAGYARORSZÁG, Izland, Lengyelország, Olaszország
AZ A-CSOPORT PROGRAMJA (HERNING)
Január 15., csütörtök
18.00: Spanyolország–Szerbia
20.30: Németország–Ausztria
Január 17., szombat
18.00: Ausztria–Spanyolország
20.30: Szerbia–Németország
Január 19., hétfő
18.00: Ausztria–Szerbia
20.30: Németország–Spanyolország
A B-CSOPORT PROGRAMJA (HERNING)
Január 16., péntek
18.00: Portugália–Románia
20.30: Dánia–Észak-Macedónia
Január 18., vasárnap
18.00: Észak-Macedónia–Portugália
20.30: Románia–Dánia
Január 20., kedd
18.00: Észak-Macedónia–Románia
20.30: Dánia–Portugália
A C-CSOPORT PROGRAMJA (OSLO)
Január 15., csütörtök
18.00: Franciaország–Csehország
20.30: Norvégia–Ukrajna
Január 17., szombat
18.00: Ukrajna–Franciaország
20.30: Csehország–Norvégia
Január 19., hétfő
18.00: Csehország–Ukrajna
20.30: Franciaország–Norvégia
A D-CSOPORT PROGRAMJA (OSLO)
Január 16., péntek
18.00: Szlovénia–Montenegró
20.30: Feröer–Svájc
Január 18., vasárnap
18.00: Montenegró–Feröer
20.30: Svájc–Szlovénia
Január 20., kedd
18.00: Montenegró–Svájc
20.30: Szlovénia–Feröer
AZ E-CSOPORT PROGRAMJA (MALMÖ)
Január 17., szombat
18.00: Horvátország–Grúzia
20.30: Svédország–Hollandia
Január 19., hétfő
18.00: Hollandia–Horvátország
20.30: Grúzia–Svédország
Január 21., szerda
18.00: Hollandia–Grúzia
20.30: Svédország–Horvátország
AZ F-CSOPORT PROGRAMJA (KRISTIANSTAD)
Január 16., péntek
18.00: Izland–Olaszország
20.30: MAGYARORSZÁG–Lengyelország
Január 18., vasárnap
18.00: Lengyelország–Izland
20.30: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Január 20., kedd
18.00: Lengyelország–Olaszország
20.30: MAGYARORSZÁG–Izland










