Férfi kézi Eb: Bánhidi Bence nem tartott a magyar válogatottal

Chema Rodríguez megerősítette, hogy Krakovszki Zsolt bokasérülése után Bánhidi Bence sem tudott a csapattal tartani. A beálló térdproblémája nem javult annyit, hogy vállalni tudja a tornát, és egyelőre az sem biztos, hogy később csatlakozhat-e a kerethez. A szövetségi kapitány hangsúlyozta: az elsődleges szempont a játékos egészsége, még akkor is, ha Bánhidi mindent megtett azért, hogy pályára léphessen az Európa-bajnokságon.
Hogy az Eb során később csatlakozhat-e hozzánk? Ki tudja? Nyilván az első a játékos egészsége, Bencének pedig most még időre van szüksége. Mindent megtett az elmúlt hetekben, hogy készen álljon a rajtra, nagyot küzdött, példamutatóan dolgozott, de sajnos ilyen az élet, ezt most el kell fogadnunk.
A kapitány elismerte, hogy Bánhidi hiánya komoly kihívás elé állítja a válogatottat, különösen úgy, hogy a cél – az MKSZ elnökségéhez hasonlóan – továbbra is a legjobb nyolc közé jutás. A csapatkapitányi feladatokat az Eb-n Sipos Adrián látja el, helyettese Ligetvári Patrik lesz. A keretben Papp Tamás és Rosta Miklós is szerepet kap, ugyanakkor Rodríguez kiemelte: nem posztokban, hanem csapatban gondolkodik, és a kiutazó húsz játékos közös teljesítményében hisz.
A válogatott péntek este Lengyelország ellen kezdi meg szereplését, ami a kapitány szerint kőkemény rajt lesz. A lengyeleket Jota González irányítja, új játékot játszanak. Minden tornán kulcsfontosságú az első mérkőzés, ezért a magyar csapat már ősz óta erre az összecsapásra készül, jelenleg pedig kizárólag erre fókuszál.
Rodríguez az Eb-rajt előtt visszatekintett a románok elleni győri felkészülési mérkőzésre is, amely számára elsősorban Ancsin Gábor, Balogh Zsolt és Lékai Máté búcsúztatása miatt marad emlékezetes. A kapitány szerint a válogatott továbbra is egy család, és bár a három játékos már nem lesz a pályán, támogatásuk és barátságuk megmarad.
A szövetségi kapitány végül ismét hangsúlyozta: minden gondolat a lengyelek elleni nyitó mérkőzés körül forog, mert jelenleg nincs ennél fontosabb feladat. A csapat számít a szurkolók támogatására, akár otthonról, akár Svédországban a helyszínen.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
KAPUSOK: Bartucz László (MT Melsungen, német), Palasics Kristóf (MT Melsungen, német), Andó Arián (MOL Tatabánya KC)
JOBBSZÉLSŐK: Imre Bence (THW Kiel, német), Rodríguez Pedro (MOL Tatabánya KC), Szilágyi Benjámin (OTP Bank-PICK Szeged)
JOBBÁTLÖVŐK: Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock, lengyel), Ónodi-Jánoskúti Máté (USAM Nimes Gard, francia)
IRÁNYÍTÓK: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), Hanusz Egon (Cesson Rennes, francia), Lukács Péter (Elverum Håndball, norvég), Pergel Andrej (BM Logroño La Rioja, spanyol)
BEÁLLÓK: Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti, román), Sipos Adrián (MT Melsungen, német), Papp Tamás (MOL Tatabánya KC)
BALÁTLÖVŐK: Bodó Richárd (OTP Bank-PICK Szeged), Ligetvári Patrik (ONE Veszprém HC), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock, lengyel)
BALSZÉLSŐK: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Krakovszki Bence (MOL Tatabánya KC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Chema RODRÍGUEZ
A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 16., 20.30: Magyarország–Lengyelország (Tv: M4 Sport)
Január 18., 20.30: Olaszország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
Január 20., 20.30: Magyarország–Izland (Tv: M4 Sport)








