Jön a Metz és a Győr rangadója a női kézilabda BL-ben

J. B. J. B.
2026.01.10. 08:53
null
Bruna de Paula (Fotó: Török Attila)
Rangadóval folytatódik a női kézilabda Bajnokok Ligája, a címvédő győriek a francia Metz otthonában lépnek először pályára 2026-ban ebben a sorozatban, a két csapatot csupán két pont választja el a tabellán.

Az ETO tavaly az összes meccsét megnyerte a BL-ben, a két magyart, Albek Annát és Vámos Petrát foglalkoztató metziek természetesen arra készülnek, idén ne legyen hibátlan a győri mérleg. A két együttes legutóbbi franciaországi tétmeccsén három éve a házigazdák győztek 29–28-ra, és ebből a sikerből az akkor még a Metzben kézilabdázó Bruna de Paula is alaposan kivette a részét, a szellőléptű brazil játékos hatszor is betalált.

„Nehéz meccsre számítunk, tisztában vagyunk azzal, mennyire erős a metzi csapat, amelyben sok a jó játékos. Alaposan felkészültünk, azzal a céllal keltünk útra, hogy megnyerjük a mérkőzést” – fogalmazott az EHF-nek a 2023 nyara óta már győri színekért küzdő átlövő.

Az A-csoportban szereplő másik magyar együttesre, a DVSC-re is fontos összecsapás vár a továbbjutás szempontjából a norvég Storhamar ellen otthon. A Loki november 2-án idegenben 30–28-ra győzött. A két csapat egyaránt négy-négy pontot szerzett eddig, a Debrecen jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg szombati ellenfelét.

„Kulcsfontosságú lesz a védekezés, stabilnak kell lenni hatvan percen keresztül. Támadásban olyan kreativitás szükséges, mint amit Norvégiában mutattunk. Ha ez a kettő működik, ismét győzhetünk”  – emelte ki Szilágyi Zoltán, a hajdúságiak mestere.

A B-csoportban küzdő ferencvárosiakra a dán Ikast vár idegenben a 2026-os BL-nyitányon.

„Hazai pályán különösen veszélyes ellenféllel csapunk össze, ráadásul év végén lejátszották a Dán Kupa négyes döntőjét, így ritmusban vannak. Mi többé-kevésbé edzésből jövünk, a Dunaújváros elleni bajnokin közel sem volt olyan a tempó, mint amilyen most vár ránk. Abban bízom, megmutatjuk, mit tanultunk az előző hónapokban, és a fejlődő tendencia itt is, valamint a következő öt hónapban is látható lesz. Nem számítok különleges fogadtatásra, hiszen az Ikast ellen sokszor vezettem már a csapatomat korábban, de jó érzés visszajönni Dániába és a Fradi edzőjeként egy dán csapat ellen játszani” – idézi Jesper Jensen vezetőedzőt a ferencvárosiak honlapja.

A hétvégén a női Európa-liga csoportkörében is megkezdődnek a küzdelmek, a bajnoki bronzérmes Esztergom a dán Nyköbing vendége lesz, míg a Mosonmagyaróvár a Faragó Lucával, Kuczora Csengével és Szabó Annával felálló német Thüringer HC-t fogadja vasárnap.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
9. FORDULÓ
A-CSOPORT
16.00: Metz HB (francia)–Győri Audi ETO KC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
16.00: Gloria Bistrita (román)–OTP Group-Buducsnoszt (montenegrói)
20.00: DVSC Schaeffler–Storhamar HE (norvég) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
18.00: Ikast HB (dán)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Vámos Petra: Szeretnék többet játszani a posztomon, irányítóként

Kézilabda
2026.07.28. 09:33

Kari Brattset Dale: Már nagyon hiányzott a kézilabda

Kézilabda
2026.07.27. 14:59

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.26. 14:36

A dulakodó futballistákat akarta szétválasztani a játékvezető – ő szenvedett agyrázkódást (videó)

Minden más foci
2026.07.26. 13:10