Női kézilabda: Nerea Pena lett a Szent István SE U20-as csapatának edzője, de az első csapathoz is csatlakozik – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.01.23. 10:57
null
Fotó: SZISE
A korábban a Ferencvárosban is szereplő Nerea Pena lett a Szent István SE NB II-es és U20-as kézilabdacsapatának vezetőedzője – jelentette be a klub hivatalos közösségi oldalán.

Tavaly májusban már írtunk arról, hogy Nerea Pena csatlakozott a klubhoz, ahol főleg egyéni képzéseket tartott az utánpótlásban, ám mostantól az NB II-ben a visszajutásért küzdő, az U20-as bajnokságban pedig zsinórban harmadszor a négyes döntőbe jutásért harcoló csapat vezetőedzője lett.

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam az első csapathoz is, igyekszem az U16-ostól az NB II-es együttesig mindenben segíteni a lányokat, amiben csak tudom. Hiszem azt, hogy a SZISE egy nagyon jó műhely a fejlődni vágyó fiatalok számára. Számomra pedig egy óriási kihívás ez az új szerepkör, továbbá nagyszerű érzés, hogy újra visszacsöppentem a kézilabdába, csak már edzőként” – idézte a korábbi ferencvárosi játékost a Szent István SE hivatalos Facebook-oldala.

A klubvezetés részéről Héray László így kommentálta Pena kinevezését: „Korábbra nyúlik a klub és Nere kapcsolata, régebb óta tevékenykedik az utánpótlásunkban, és emellett már több edzésen találkozott az első csapattal is. Úgy látom, hogy felnéznek rá a lányok, ami nem csoda, hiszen egy korábbi világklasszisról van szó, akitől biztosan sokat tudnak majd tanulni.”

Pena ma (pénteken), az Alba Fehérvár elleni NB II-es bajnokin mutatkozik be a SZISE kispadján. A csapat jelenleg – holtversenyben a Mohácsi TE-vel – 18 ponttal vezeti a bajnokságot tíz forduló elteltével. 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
3 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
11 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
Tegnap, 16:08

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 18:32

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.08.10. 13:01

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44