Férfi kézilabda NB I: Albek Józseffel erősített a PLER – hivatalos

2026.02.23. 18:26
null
Albek Józsefet (jobbra) már be is mutatták új csapatánál (Fotó: PLER Budapest)
Az osztrák válogatott Albek József távozott a görög élvonalbeli Athinaikosz férfi kézilabdacsapatától és hétfőn az NB I-ben szereplő PLER-Budapesthez igazolt.

A pentszentlőrinci klub honlapjának beszámolója szerint a 26 éves balátlövő szerződése két és fél évre szól, és szombaton, a Komló elleni bajnoki mérkőzésen már be is mutatkozhat új együttesében.

A zentai születésű sportoló Adán kezdett kézilabdázni, majd a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, 2017-től a HSG Holding Graz csapatát erősítette, onnan igazolt tavaly nyáron Athénba. Az Athinaikoszban 13 bajnoki találkozón 71 gólt szerezve a csapat legeredményesebb játékosa volt.

Albek korábban a magyar juniorválogatottban is pályára lépett, majd megkapta az osztrák állampolgárságot, ezért a magyart és a szerbet elveszítette. Az ország felnőttválogatottjában 2024 novemberében mutatkozott be, majd tavaly januárban ott volt a horvátországi világbajnokságon, és pályára lépett a mieink elleni középdöntő-mérkőzésen is.

 

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
2026.09.22. 13:17

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
2026.09.13. 21:50

A Tatabánya parázs meccsen legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I-ben!

Kézilabda
2026.09.13. 19:51

Férfi kézi NB I: Balatonfüreden nyert a Gyöngyös

Kézilabda
2026.09.12. 20:13

Férfi kézi NB I: újrajátszás lesz a Győr–Fradi esetében; 20 góllal legyőzte a Dabast a Veszprém

Kézilabda
2026.09.11. 19:40