Női kézilabda NB I: újabb támogatás a DKKA-nak

2026.02.09. 22:11
null
Újabb, ezúttal 169 millió forintos segítséget kapott az ősz óta komoly anyagi gondokkal küzdő Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdaklub.

Mészáros Lajos országgyűlési képviselő hétfőn a közösségi oldalán beszámolt róla, hogy decemberben megkereste Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, illetve Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt és kérte a segítségüket. Ennek köszönhetően a kormány 169 millió forintos támogatást biztosít a sportegyesület számára, így nem kell megszüntetni az utánpótlásnevelést, viszont a jelenlegi NB I-es csapat jövője továbbra is bizonytalan. 

A klub november elején jelezte: olyan súlyos anyagi problémákkal küzd az NB I-ben szereplő DKKA csapatát működtető gazdasági társaság, hogy veszélybe került a felnőttcsapat szereplése a mostani szezonban. December közepén a dunaújvárosi önkormányzat azonnali segítség formájában támogatást folyósított az egyesületnek, de egyben bejelentette, hogy az elmúlt években nyújtott százmilliós mértékű támogatásokat a jövőben a város nem tudja nyújtani.

Az újvárosiak játékoskeretében jelentős változások történtek a világbajnokság miatti szünetben: csak hatan maradtak „hírmondónak” az őszi csapatból, hozzájuk rendkívül fiatal kézilabdázók csatlakoztak a klub utánpótlásából.

A DKKA 14 forduló után két döntetlennel és 12 vereséggel a bajnoki tabella utolsó előtti (13.) helyén áll.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

„A kezelés sajnos elvesztette a hatását” – újabb terápia vár Zsiga Gyulára

Kézilabda
2026.09.17. 17:30

Munka a kézilabda-válogatottnál – Sótonyi László volt a Szabaddobás vendége

Kézilabda
2026.09.16. 13:19

Faluvégi Dorottya a visszatéréséről: Természetes volt, mintha nem is hagytam volna ki sok időt

Kézilabda
2026.09.10. 19:04

Gáncs-Pető Máté: Most kell sokat dolgoznom, hogy magabiztos játékot tudjak mutatni

Kézilabda
2026.09.10. 07:16

Új korszak kezdődik a dunaújvárosi utánpótlás-kézilabdában

Kézilabda
2026.09.09. 14:07