Férfi kézilabda NB I: túl van a műtéten a győriek játékosa

T. Z.T. Z.
2026.03.10. 17:51
null
Fotó: gyorietouni.hu
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő ETO University beállója, Szrnka Levente hétfőn sikeres műtéten esett át.

Az ETO játékosa a PLER-Budapest elleni bajnoki első félidejében egy elsőre ártalmatlannak tűnő szituáció után szenvedett súlyos sérülést. A játékosnál Achilles-ín-szakadást állapítottak meg az orvosok, emiatt ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára.

Szrna Levente a klub közleménye szerint hétfő délelőtt sikeres műtéten esett át.

„Az Achilles-ín erőteljesen sérült, teljesen elszakadt – mondta a beavatkozást végző dr. Tóth Levente a győriek hivatalos honlapjának.A hétfői operáció jól sikerült, az elszakított Achillest nem csak ínvarrattal rögzítettük, hanem meg is erősítettük. A rekonstruálás folyamán a plantáris ínt is a sérült szalag megerősítésére használtuk. Levire most három hét teljes tehermentesítés vár, összesen hat-nyolc hétig lesz rögzítés a lábán. Ezt követően elkezdődhetnek a részterhelések. A futást körülbelül három hónap elteltével kezdheti el, azaz számára ez az idény biztosan véget ért. Az orvosi stáb feladata az lesz, hogy az következő idényre megfelelő állapotba kerüljön, és visszatérhessen a pályára.”

 

Legfrissebb hírek

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Férfi kézi: Szegedre szerződött a Fradi irányítója

Kézilabda
2026.07.19. 16:42

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19