A győri szélső és a volt érdi átlövő is visszavonul a válogatottól – hivatalos

B. A. P.B. A. P.
2026.03.27. 10:13
null
Jamine Roberts és Nathalie Hagman is visszavonul (Fotó: handbollslandslaget.se)
A győri Nathalie Hagman és a korábban az Érdben is játszó Jamina Roberts is bejelentette, befejezi szereplését a svéd női kézilabda-válogatottban.

 

A Svéd Kézilabda-szövetség hivatalos tájékoztatása szerint Jamina Roberts és Nathalie Hagman is április 12-én lép pályára utolsó alkalommal a svéd válogatottban.

„Amikor megkezdtük válogatott karrierünket, fiatalok voltunk, tapasztalatlanok, és nem tudtuk, mennyit fog jelenteni számunkra a válogatott és ez a mez. Részt vehettünk valami olyanban, ami sokkal nagyobb, mint mi magunk” – idézi a duót a honlap.

2009-ben Nathalie Hagman lett Svédország történetének legfiatalabb válogatott játékosa. 17 évvel később 259 meccsnél tart, ami a második legtöbb a svédeknél, míg 1001 gólja a harmadik legtöbb. „Nehéz leírni, mennyit jelentett nekem a válogatott. Természetesen hihetetlen büszkeség, hogy ennyi nemzetközi mérkőzést és bajnokságot játszottam, és közben nagyon jól éreztem magam. Az évek során sokféle változatát láttam magamnak” – nyilatkozta Hagman, aki 2025-ben igazolt a Győrhöz, de a magyar klub nem hosszabbítja meg idén lejáró szerződését.

Hagmannál csak Jamina Roberts játszott több mérkőzést a svéd válogatottban. Roberts 2010-ben öltötte magára először a válogatott mezét, 2025-ben állt a ranglista élére, jelenleg 271 mérkőznél tart. „A kispadon ülés és a »cirkuszi lovak« vagy »bohócok« címkék után ma mi vagyunk azok, akik minden idők legtöbb nemzetközi mérkőzését játszották svéd színekben. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy megkaptam azt a megtiszteltetést, hogy a válogatottban játszhassak. Az évek során rengeteg játékossal és vezetővel ismerkedtem meg, és nagyon sokat tanultam tőlük. Az eddigi különböző szerepeim révén nagyon sokat fejlődtem emberként” – vélte Roberts, aki 2022 óta a svéd válogatott csapatkapitánya. 

Roberts a legutóbbi 19 nagy tornán, míg Hagman 16-on vett részt a svéd válogatottban. 2009 után a decemberi Európa-bajnokság lesz az első válogatott torna, amelyen egyikük sem lép pályára. „Biztosan furcsa érzés lesz az utolsó mérkőzés Kostában, de valószínűleg még érzelmesebb lesz visszagondolni rá. Például amikor a válogatott ősszel először összeül, vagy amikor decemberben kezdődik az Európa-bajnokság, és én nem leszek ott. Akkor valószínűleg furcsa érzés lesz” – mondta Hagman.

A 2017 és 2018 között egy évet Érden töltő Roberts hozzátette: „Úgy érzem, ez a megfelelő időpont a stafétabot átadására, az utolsó válogatott mérkőzés lejátszására. Ez a döntés magunktól jött. Már régóta a pályán vagyunk, és most, hogy a válogatott új korszakot kezd, az tűnik helyesnek, hogy átadjuk a stafétát a következő generációnak. De persze furcsa lesz az Európa-bajnokságot a tévéből követni, bár szerintem ez is kellemes élmény lesz ”

Hagman és Roberts még két meccset játszik a válogatottban: Eb-selejtezőt Ukrajna ellen április 8-án a szlovákiai Salában, majd április 12-én Svédországban, a kostai Craft Arénában Litvánia ellen. 

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
42 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Európai kézilabdaligák: Kácsor és Farkas öt, Pődör négy gólt szerzett

Kézilabda
2026.09.13. 21:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Golovin kihirdette keretét – rájuk számít az Eurokupa négyes döntőjében

Kézilabda
2026.09.09. 12:27