Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2026.03.17. 11:19
null
Fotó: Dömötör Csaba
2019 óta nem nyert a Ferencváros vendégeként az ETO az élvonalban, a bajnoki címvédő győriek arra készülnek, hogy szerdán megtörik ezt a negatív sorozatot. A csapat svéd vezetőedzője a Nemzeti Sportnak azt is elmondta, mi lehet a döntő tényező.

– Múlt szombaton a Vác vendégeként stabil játékkal győztek 43–29-re. Készen áll a csapat az FTC elleni szerdai rangadóra?     
– Egyértelmű, hogy nagy lépést tettünk előre – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Per Johansson, a győri női kézicsapat vezetőedzője, aki két éve irányítja a zöld-fehéreket. – Összeszedettek és fegyelmezettek voltunk a váciak ellen, az első félidőben teljesítettünk kimagaslóan. Ez volt az utolsó próbatétel a Ferencváros elleni meccsünk előtt, mindannyian várjuk az összecsapást.

– Az ETO legutóbb hét évvel ezelőtt, 2019-ben nyert az FTC vendégeként. Lehet emiatt teher a játékosokon?     
Nézze, én 2024-ben érkeztem Győrbe és eddig csak egyszer jártam ellenfélként a Népligetben. Az a célom, hogy abból a tavaly januári élményből tanulva ezúttal nyerjünk. Nem lehet megmondani, hogy a történelem miként befolyásol bennünket, most 2026-ot írunk, felkészültünk a rangadóra, és győzni megyünk.

– Mi a helyzet a hiányzókkal, mennyire sikerült integrálni az egy hónapja szerződtetett dán beállót, Ida-Marie Dahlt?    
– A sérültjeink állapota egyre javul, elégedett lehetek azzal, ahogy teljesítenek. Ida-Marie-val keményen dolgozunk, igyekszünk őt mindenben segíteni és támogatni. Egyébként felülmúlta az előzetes várakozásaimat, megfelelően beépítettük és ennél csak hatékonyabb lesz a jövőben.

– Ősszel az Audi Arénában kiváló játékkal 32–17-re kiütötték a rossz passzban lévő ferencvárosiakat. Most milyen mérkőzésre számít?    
– Remélem, hogy ezen meccsen felelevenítjük azokat a játékelemeket és érzelmeket, amelyeket az októberi találkozón mutattunk. Különben úgy készülünk, mint egy normális mérkőzésre – mindig így teszünk, ha erős rivális következik. Az FTC hazai pályán kifejezetten nehéz ellenfél, készen kell állnunk egy kemény ütközetre, és abban bízom, hogy a játékvezetés is magas színvonalú lesz. A kapusok és a védekezés lehet ezúttal is a döntő tényező, ahogy azt a két csapat korábbi összecsapásain is láthattuk.

– Felvetődött önben, hogy győri sikerrel lényegében már most eldőlne a bajnoki cím sorsa?     
– Nem vagyok rossz matematikából, és tudok számolni, de edzőként arról kell gondoskodnom, hogy a játékosam, a stábom és én is a jelenre helyezzük a hangsúlyt és kizárólag erre a mérkőzésre koncentráljunk. Arra készülünk, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtsunk és amikor a hatvan perc elteltével felnézünk az eredményjelzőre, azt lássuk, hogy mi nyertünk. Utána nekiállhatunk számolgatni, hogy ez mit jelent az idényre és a bajnokságra vonatkozóan, de ennek most még nincs itt az ideje.

KÉZILABDA
Női NB I
Március 18., szerda
18.00: Motherson Mosonmagyaróvári KC–Vasas SC 
18.00: Szombathelyi KKA–Mol Esztergom 
19.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!


 

 

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
Tegnap, 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37