Bodó Richárd a szegedi távozásról: Az edző szólt, hogy nem igazán számít rám

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.24. 09:25
null
Bodó Richárd úgy érezte, mennie kell (Fotó: Török Attila)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő OTP Bank-Pick Szeged magyar válogatott átlövője, Bodó Richárd a Nemzeti Sportrádiónak elárulta, hogy miért hagyja el a csapatot, amelyet már tíz éve erősít.

Csütörtökön az OTP Bank-Pick Szeged hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel felbontja az elmúlt évtized meghatározó játékosának, Bodó Richárdnak a szerződését. A 33 éves játékos a Nemzeti Sportrádiónak így nyilatkozott a távozásról:

„Az edző szólt, hogy szeretne igazolni egy balátlövőt, így nem igazán számít a játékomra. Azt mondta, ha tudok, és úgy gondolom, nyugodtan elmehetek. Már ebben az idényben is kevés szerepet kaptam, ezért úgy döntöttem, hogy a következő évadban nem szeretnék a lelátón ülni. Nem volt egyszerű döntés, hosszú ideig tartott, amíg lezártuk ezt a klubbal. Mindenesetre normális viszonyban válunk el, az a klubnak, a szurkolóknak és nekem sem jó, ha nem játszom. Összességében úgy éreztem, hogy mennem kell.”

„Az elmúlt fél év nehéz volt számomra, nem feltétlenül így akartam befejezni a szegedi pályafutásomat. Nem így terveztem, de így alakult. A kommunikáció viszont jó és világos volt, az élet megy tovább. Csak köszönettel tartozom.”

Bodó hozzátette, hogy először harcolni szeretett volna a helyéért, de Michael Apelgren vezetőedző szavai és a klub tervei más irányba terelték őt. A magyar válogatott balátlövő az RThandball márciusi értesülése szerint a Tatabánya színeiben folytathatja pályafutását.

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
9 órája

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
2026.09.13. 21:50