Felbontja Bodó Richárd szerződését a Szeged – hivatalos

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.04.23. 10:30
null
Furcsa lesz más klub színeiben látni Bodó Richárdot (Fotó: Török Attila, archív)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő OTP Bank-Pick Szeged hivatalos honlapján bejelentette, hogy az idény végén közös megegyezéssel felbontja a magyar válogatott átlövő, Bodó Richárd szerződését.

Az OTP Bank-Pick Szeged csütörtök délelőtti közleményében a klub ügyvezetője, Kiss Bence hangsúlyozta, hogy a döntés közös egyeztetés után született meg, a játékos pedig méltó búcsút fog kapni.

„Az élet már csak ilyen, tele van fordulatokkal. Korrekt módon beszéltük meg a klubvezetéssel, hogy az idény végén elválnak útjaink. Csodás időszakot tölthettem el Szegeden, itt alapítottam családot, fantasztikus győzelmeket arattunk, egy olyan klub mezét viselhettem, amely Európában meghatározó szerepet tölt be. Rengeteget kaptam itt, amit örökre eltettem” – fogalmazott Bodó Richárd a szegediek honlapján.

Bodó 2016-ban csatlakozott a klubhoz, és azóta az egyik legeredményesebb játékossá vált: tíz idény alatt 1399 gólig jutott. A csapattal három bajnoki címet ünnepelhetett (2018, 2021, 2022), emellett két alkalommal a Magyar Kupát is elhódította (2019, 2025). A Bajnokok Ligájában 366 találatot szerzett, amivel a szegedi örökranglistán a negyedik helyen áll.

A 33 éves Bodó a magyar válogatottban szintén kulcsszereplő, többek között ott volt a 2024-es párizsi olimpián is. Március közepén az RThandball úgy értesült, hogy a rutinos átlövő nyártól a Tatabánya színeiben folytathatja pályafutását.

Kézilabda
2026.04.21. 14:30

Mikler Rolanddal hosszabbított a Szeged – hivatalos

„Nagy öröm ez nekem és a családomnak, hogy folytathatom a pályafutásomat, maradhatok, és továbbra is hozzájárulhatok a sikerekhez.”

 

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
18 órája

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
2026.09.13. 21:50

A Tatabánya parázs meccsen legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I-ben!

Kézilabda
2026.09.13. 19:51