Kézilabda: megalakul a játékosbizottság, a férfiaknál az El-győztes is automatikusan BL-induló lesz

T. Z.T. Z.
2026.04.17. 15:47
null
Fotó: Szabó Miklós
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága pénteken a lengyelországi Katowice városában ülésezett, ahol több fontos kérdésben is döntés született. Az ülésre azt követően került sor, hogy csütörtökön – ugyancsak Katowicében – kisorsolták az idei nói Európa-bajnokság csoportbeosztását.

A szokásos napi ügyek rendezése mellett több meghatározó kérdésben is döntéseket hoztak az ülésen, így például a 2026–2027-es klubidényt illetően – közölte az EHF a hivatalos honlapján közzétett összefoglalójában. Ebben a témakörben az egyik legfontosabb elfogadott újítás a klubvilágranglista bevezetése volt a férfi és a női mezőnyben egyaránt. A rangsor az elmúlt három idény nemzetközi kupaszerepléseit veszi majd figyelembe, és a nemzetközi sorozatok sorsolásainál – az Európa-kupa kivételével – a kiemelést határozza meg.

Szintén elfogadták azt a javaslatot, hogy a következő idénytől az Európa-liga valamint a Bajnokok Ligája győztese is automatikusan a Bajnokok Ligájában szerepelhessen a férfiaknál, még akkor is, ha a hazája bajnokságából amúgy nem szerezne indulási jogot.

A játékvezetés jövőjét illetően is fontos döntés született, melyeknek célja, hogy tovább javítsanak a játékvezetők munkakörülményein. Ennek részeként a jelenlegi Játékvezetői Technikai Bizottságot átalakítják és kibővítik, a testület új neve Játékvezetői Szakbizottság lesz, amelyben hatan kapnak majd helyet: Oyvind Togstad (norvég), Jutta Ehrmann (német), Boris Milosevic (horvát) és Denis Reibel (francia), míg egy tagot júniusban neveznek meg, egyet pedig eseti jelleggel, külső szakértőként vonnak be a döntésekbe. 

A januári jóváhagyást követően a játékosbizottság felállásának részleteit is pontosították: eszerint a testületben hatan kapnak majd helyet, mégpedig két-két férfi és női tag, valamint további két tagot a bizottság jelöl. Valamennyiük mandátuma négy évre szól, igazodva az EHF választási ciklusához. A bizottság saját elnököt választ, aki képviseli majd a játékosok érdekeit a végrehajtó bizottságban is.

Az ülés végén szó esett a nemzetközi sportéletben zajló vitákról, így az orosz és a fehérorosz sportolók helyzetéről a kézilabdában. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) álláspontja – amelyet az EHF is tudomásul vett – alapján az orosz és a fehérorosz utánpótláscsapatok (U21 és annál fiatalabb korosztály) már részt vehetnek felkészülési mérkőzéseken vagy felkészülési tornákon. Ennek megfelelően az orosz és a fehérorosz szövetség felmérheti, hogy hol nincsenek érvényben korlátozások, és ezekben az országokban mérkőzéseken és tornákon is szabadon szerepelhetnek.

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
9 órája

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Európai kézilabdaligák: Kácsor és Farkas öt, Pődör négy gólt szerzett

Kézilabda
2026.09.13. 21:55